Társasjátékok

Miplik - Hungarian Meeples

Miplik - Hungarian Meeples

Tiny Epic Kalandok Birodalma

2020. február 05. - xoxoxkapitany

Itt az ideje még egy játékbemutatónak és még egy receptnek az olasz konyhából. Ezúttal fordítottan arányos a recept és a játék bonyolultsága. A recept mondhatni bagatell. A játék mondhatni... bonyi. Kicsit. De nem veszélyes.

Először is a név: bruschetta. Kiejtése: bruszketta. Az étek eredete, mint megannyi más alkalommal, most is a történelem homályába vész. Talán a XV. században a talján parasztok konyhájában került elő első alkalommal. Hogy pontosan ki lötyögtetett olivaolajat egy kenyérre (és nem pizzára először) már nem tudni, de az fix, hogy nem a gazdagok asztalán jelent meg eleinte. Később itt-ott ropogós pizza tészta képezte az alapot, ám mára ez kenyérre módosult világszerte. A feltétek variációja az eget verdesi. Azt is mondhatnánk, hogy mindeki úgy csinálja, ahogy jól esik. Most az alap receptet kukucskáljuk meg. Amint ez már jól megy - és miért ne menne -, akkor már lehet kombinálni a szánk íze szerint. A hozzávalóknál most nem porcióztam ki darabra és kilóra, hisz' mindenki annyit csinál, amennyit épp szeretne. A fontos inkább, hogy mi is kell hozzá.

- (ropogós) kenyér

- paradicsom

- fokhagyma

- bazsalikom levelek

- olivaolaj

A kenyeret szeletejük fel és pirítsuk meg kicsit - nem kell barnára, csak módjával. A baguette erre egy jó megoldás, ha kicsit srévizavé szeleteljük fel. Amíg ez zajlik a fokhagymát és a paradicsomot apróra kockázzuk és a bazsalikom leveleket is kicsire tépkedjük. Ez a 3 kulcs összetevő. Keverjük őket össze egy tálkában miközöben meg-meglocsolgatjuk kis olivaolajjal. Kész is. Ha nem fogy el akkor sincs gond. A hűtőben kibír pár napot. A megpirult kenyér szeletekbe 1-1 gerezd fokhagymát dörzsölünk, hogy mindenhova jusson. Ha ez megvan halomzzuk a paradicsomos-bazsalikomos-fokhagymás-olivaolajos keveréket a szeletekre. Locsoljuk meg ismét egy lehelletnyi olivaolajjal. És ennyi. Tényleg. Jusson eszünkbe mennyibe kerül, ha étteremben vesszük. Aki akarja, az pépesítheti a toppingot, és akkor kenhetőbb lesz a matéria. Amivel lehet, és érdemes még variálni ezt a remek előételt, - és amit én is szoktam alkalmazni, - az példul a hajszálvékonyra vágott, füstölt szalonna (ízlés szerinti). Persze lehet mozarella szeletekkel is felszolgálni. Vagy balzsamecetet is lehet rá löttyenteni. Vagy oregánót. Van, aki odáig is elmegy, hogy egyenesen sült csirkével szervírozza. De ez már tényleg a véglet. A lényeg, a lényeg: paradicsom, fokhagyma és bazsalikom az alap. A többi a kreativitásunkra van bízva. Boun appetito!

bruschetta.jpg

A Tiny Epic Kalandok Birodalma (erdeti címén Tiny Epic Quest) 2017-ben jelent meg a Gamelyn Games gondozásában, a Tiny Epic sorozat mindenkori atyjától Scott Almestől, aki azóta is ontja az apró, de annál velősebb játékokat.

A minike dobozban találunk 4 darab játékostáblát, 17 darab térképkátyát, 1 darab mágiakártyát, 1 darab mágiajelölőt, 1 darab fordulókártyát, 1 darab fordulójelölőt, 24 darab küldetéskártyát, 4 darab kalandkártyát, 5 darab mozgáskártyát, 5 darab kalandkockát, 16 darab goblinjelölőt, 12 darab hőst (4 színben), 4 darab varázslatjelölőt, 4 darab életpontjelölőt, 4 darab erőjelölőt, 12 darab legendás tárgyat, 12 darab kincset, 1 darab kezdőjátékos-jelölőt, 1 darab 3 részből összerakható állványt, 4 darab maximális életpont-jelölőt, 4 darab maximális erőjelölőt és 1 darab szabálykönyvet. No hát, jól megpakolták ezt a kis dobozt.

A leírás eképp tüzel fel minket: A világban uralkodó béke darabjaira hullott szét, amikor szakadékok nyíltak meg szerte a vidéken. Az alvilágból goblinok özönlöttek ki, és megszállták a szent gomba barlangokat, elpusztítva az idok kezdete óta felhalmozott tudást és varázslatot. Hogy véget vess ennek, vakmero küldetésre kell vállalkoznod!

Többféleképpen is segíthetsz a Gomba Birodalom megmentésében: győzz le gonosz goblinokat, tanulj meg ősi varázslatokat, fossz ki veszélyes templomokat, szerezz minél több értékes kincset, teljesíts küldetéseket! Az utad során gyors észjárásra és komoly tervezésre lesz szükséged, de vigyázz, ne kísértsd a szerencsédet a végletekig!

kalandok_birodalma_box_front.jpg

Tehát mi a cél? A többi játékosnál több pontot gyűjteni 5 forduló alatt. A nappalok és éjszakák váltakozásában a varázserőnk és fegyverzetünk fejlesztjük, miközben felfedezünk templomokat és gonosz goblinokkal küzdünk meg. Varázslat és gomba. *khm* Nos, kezdjünk is hozzá!

Az előkészületek szoktak ilyenkor jönni. Most kissé lazábbra kell vennem a figurát, mivel igen komplex ez a fázis, és felesleges lenne minden nünükét felsorolni. A leírás - amiben ez 2 oldal - pompásan segít, hogyan terítsük be az asztalt az alkatrészekkel.

Ami fontos, hogy mindenki válasszon egy színt és vegye magához a 3 miplit és a 3 legendás fegyvert tegye a lapjára. A játékoskártyákat is vegye el mindeki, és rakja az erő és élet jelölőket a megfelelő helyekre - jelezve a jelenlegi maximum szintet is. Építsük fel a térképet és foglaljuk el a saját színünknek megfelelő várat. Ikeázzuk össze a fegyeverek kis tartóállványát és pakoljuk is rá őket sebtiben. Ne felejtsünk kitenni küldetéskártyákat is, hiszen az fontos, hogy extra pontokat gyűjtsünk! Az legyen a kezdőjátékos, aki legutóljára kalandban vett részt. Mivel ez tág fogalom - néha haza békávézni is kalandos a sok lerobbant jármű miatt -, választhatunk random módon is kezdőt. Ha szépen beterítettük az asztalt, akkor jöhet is a mehet!

A játék 5 teljes körig tart. Minden körnek 2 fő része van: nappal és éjszaka. Előbbi alatt mászkálunk, utóbbi alatt küldetésekkel próbálkozunk. Ezek totálisan teljes kifejtését a szabálykönyv szépen taglalja. Most nem untatnék senkit az apróságokkal, elég, ha nagy vonalakban vili lesz a menet. Ami jöhet.

Nappal: A miplik mozgatásához 5 módszert alkalmazhatunk: lóháton, gyalogszerrel, hajón, tutajon vagy griffmadáron. Mind-mind más irányba és más távolságba tud vinni minket. A kezdő játékos kiválaszt egyet és mozog ennek megfelelően az egyik hősével. Majd a kövi játékos is ezt a mozgáskártyát használja, ahogy mindenki utána. Ezután lefordítjuk a használt kártyát, mutatván, hogy az ebben a körben már nem játszik. Most a 2-dik játékos választ egy mozgást és ugyanúgy járunk el, mint az elsőnél. Majd még 2 kártyát használunk fel. Tehát 4-et az 5 ből. Bárkinek van lehetősége azt mondani, hogy ő most egyik miplijét sem akarja mozgatni. Ez esetben maradnak, ahol vannak. Ez akkor külön praktikus, amikor példul egy kastélyon áll valaki, mert ott élet vagy erő pluszt kaphat. Megesik, hogy egy olyan kártyán kell áthaladni, ahol egy goblin székel. Ha a goblin piros (bepipult már), akkor csak úgy mehetünk át rajta, ha felhasználunk egy erőt. Ha nincs rendelkezésre álló erő, akkor máshogy kell mozogjunk. Szerencsére, ha pont oda érkezünk, ahol piros goblin ül, akkor nem kell "fizetni", mert nincs áthaladás. Remélhetőleg mindeki az áhított célba, azaz térképkártyára érkezett mind a 3 hősével a nappal fázis végére.

Éjszaka: A térképkártyákon a következőket tudjuk tenni: templomot felfedezni, varázslatot tanulni vagy goblinnal harcolni. Mindezt az 5 darab kocka dobálásával tehetjük. 5 kocka 6-6 oldal. Miket dobhatunk? A piros goblin fej azt jelenti, hogy a dobó játékos sérül egyet. Ha további piros fejek vannak, akkor sorban minden játékos kap egy sérülést, annyian, ahány fejet dobtott a kollega. Megeshet hogy minden kocka ilyen, ekkor körbe jár a "pofongép". Dobhatunk erő szimbólumot. Ezesetben - a sérüléshez hasonló módon - kap mindenki 1-1 erőt, amit jelölhet a tábláján, kezdve a dobó játékossal, már ha van elég ilyen kockadobás. Lehet gomba. Ekkor a mágiatáblán halad előre a gomba jelölő. Lehet ököl, amivel az egyik goblint sebesíthetjük meg, akivel harcban állunk (ismét: már ha van ilyen). Illetve lehet fáklya vagy pergamen. Ezek a templomokban való haladást segítik. A goblin csata úgy néz ki, hogy 5x kell betalálni a lénynek, ekkor kimúlik, és megkapjuk a tokenjét. Ha megvan 1 goblin, akkor nő az elérhető maximum életünk. A templomok leges-legbelsejébe lépcső vezet. A lépcsőfokokon van vagy fáklya vagy pergamen ikon. Ha ilyet dobounk léphetünk előre az egyik hőssel, amíg le nem érünk az alsó fokra, ami a templom felfedezését jelzi. A varázslatról: a gomba token a hosszú útja során lehet 0, 1, 2 vagy 3-as mezőn. Úgy tanulhatunk meg új varázslatot, ha ez a jelölő legalább 1-gyel nagyobb, mint ahol állunk. Szóval, ha 0 a szintünk, akkor gomba legalább 1-es szinten kell álljon. Ugye ezt tologatjuk előbbre a kockákkal. Vigyázni kell viszont, mert a 2-es és 3-mas szinteken már büntit is kapunk (pl a goblinok duplát sebeznek). Apropó sebzés! Használhatjuk éjjel az erőnket, hogy kivédjünk sebződést, vagy haladjunk a templomban. Amíg persze van erőnk. A sorrend itt is - mint nappal - a kezdőjátékossal indul, majd a kövi és így tovább. DE! Nem kötelező hupákolni és kockázni, vagyis kockáztatni. Bemondhatja bárki, hogy éjjel pihenni akar. Ekkor visszakerül a kastélyába minden olyan mipli, ami varázslótanulásban, goblin harcban és egy templom alsó lépcsőjén áll. A többi marad a helyén. A többiek ettől még dobálhatnak, még ha a kezdő játékos dönt is így. Viszont az is megesik, hogy túlvállalja magát valaki és több sebzést nyal be, mint amennyi életereje van. Ekkor az összes hőse visszakerül a kastélyába, félen-szögön hagyva a feladatokat. Cserébe viszont feltöltődik az élete és az ereje. Aki viszont mégis a pihenőt válaszotta, és az egyik miplije a megfelelő obeliszknél (varázslat tanuló helyen) van, és a gomba token magasabb, mint az ő szintje, akkor emelheti a varázslat szintjét és ezzel a maximum erejét is. Illetve megkapja a templomot felfedező mipli a jutalmat - fegyvereket és tárgyakat - amiket a saját kastélyába visszakerülve egyből kézbe is vehet. Ezek csupa-csupa praktikus dolgok, érdemes gyűjteni őket.

Amikor mindenki vagy pihen vagy kimerült új kör kezdődik. Apró rendrakás jön még: a gomba token visszamegy a sora elejére, az összes zöld (békés) goblin, ami fel van rakva pirosra vált, a legyőzött goblinokat zöldekkel pótoljuk, újfent elérhetővé tesszük a mozgás kártyákat újra, feltöltjük a küldetés kártyák sorát és tovább megy a kezdőjátékos jelző.

Ééééééééés, alapvetően ennyi! Az apróságokat ki lehet szaszerolni a szabálykönyvből.

840333-tiny-epic-kalandok-birodalma-2.jpg

Kis dobozban nagy tartalom. A játék menete, mechanikája egyszerűbb, mint ahogy a szabálykönyvből tűnik. Ami - tegyük hozzá - méretéhez képest vaskos, már-már elrettentő. A grafikát nézve én talán kicsit komolyabbat vártam volna, nem ezt a kissé elnagyolt képregényes megoldást. A játékra rá kell szánni az időt, mert ki fogjuk tölteni az egy órát simán. Az 5 kör elégséges, nem is kell több. Én bevallom az első játék során óvatos duhajként gyűjtögettem, aztán a 3-dik körnél rá kellett jönnöm, hogy a vonat szépen lassan elmegy, és nem fogok tudni eleget haladni a pontot érő dolgokkal, ami a győzelemhez kell. Bátran kell csinálni, már a mászkálás fázisban is. Talán mondani sem kell, hogy az éjszaka fázis az igazán izgalmas, mert ott egyfajta "push your luck", azaz feszítjük a húrt módszerrel tudunk érvényesülni. És ha besokallunk, akkor ugrott az eddigi fáradozás. Jó kis megoldás ez oda. Érdemes jól odafigyelni, hogy az extrán gyűjtött holmikkal is miket lehet csinálni, mert tényleg jó szolgálatot tesznek. Apropó holmik. A szokásos lyukasmarkú miplik itt is jelen vannak, azaz a miplik a kezeikben tudják tartani a tárgyakat. Ez még mindig állati klafa. Na de hogy ennyire aprók legyenek ezek a tárgyak?! Egy nagyobb lélegzetvételnél hussss minden lerepül az asztalról a pakolásnál. Illetve ide tartozik a doboz probléma is, miszerint komoly tetris tapasztalat kell ahhoz, hogy mindent úgy vissza tudjunk rakni, hogy be is lehessen zárni. Viszont cserébe tényleg tiny, azaz pirinyó, így teljesen portábilis a doboz. Vihetjük, ahova szimpatikus. A doboz belse szokás szerint informatív és emiatt praktikus. A kockákat is ott érdemes dobálni. Ellenberger kipakolva szép nagy helyet foglal el a konyhaasztalon az egész. Nemhogy szemüveg, de nagyító kell néha az olvasáshoz. Valamennyi varia is van benne, ugyanis lehet egy nehezebb fokozatra kapcsolni a társas verzióban, illetve ott a szóló variáns is. Bevallom sosem voltam nagy fantasy rajongó, de ez a játék nagyon megtetszett. Talán nem is annyira a goblinok irtása és a varázslás miatt, inkább a küldetések végrehajtása, a push your luck és a mászkálás tetszik. Eredetileg csak kölcsiben volt nálam a játék, de már látom, hogy a polcon marad a többi Tiny Epic mellett, hogy újra meg újra előkerüljön.

Össszességében a Tine Epic Kalandok Birodalma Scott Almes mester egyik pompás dobása. Eddig nekem a zombis játék volt a kedvenc, utána a galaxisos, és a végén kullog a mechs, de ez most a lista tetejére ugrott. Jó a mechanikája, könnyen tanulható és szórakoztató. Aki a fantasyt szereti, meg bóklászni miközben goblinokkal viaskodik, annak ez pompás társas. Hangulatos zene bekapcs, és uccu kalandozni!

Lovag: Megyek megbosszulni a testvéremet. Ki tart velem?
Elf: Megkapod az íjjamat.
Törpe: És az én pörölyömet.
Necromancer: És a halott testvéred.
Lovag: ?!?!?!

Játékosok száma: 1-4
Ajánlott kor: 14+ év
Játékidő: 30-60 perc
Grafika: 3/5
Komplexitás: 3/5
Újrajátszhatóság: 2/5
Helyigény: közepes
Nyelv: magyar

Összesen: 80%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Hát így néz ki az asztalon 2 főre terítve.

20200205_143137.jpg

Macska Marcella azt mondja, hogy társasjátékok jönnek, társasjátékok mennek, de egy jó kis kartondoboznál nincs jobb móka.

20200202_085756.jpg

Dice Hospital

Húúúhúha... Hát ennél már kevesebb olyan recept van, ami egyszerűbb, de mégis nagyszerű. Vendégváró? Simán! Olasz est? Még szép! Előétel? Biza! Diétás? Nagyjából! Olcsó és finom? Ez az!

Nem meglépő módon az insalata olaszul a saláta. Mivel a tradicionális talján konyhát ugyebár az egyszerűség jellemzi, ez az étel eklatáns példája a letisztult, egyszerű, könnyed és isteni ízeknek. Ráadásul az olasz zászló trikolorját kapjuk a tányérunkon. Tényleg annyira egyszerű, hogy már-már pofátlanság külön receptnek titulálni. Nem baj. Íme minden hozzávaló kb. 2 főre:

1 nagy mozarella

2 közepes paradicsom

1 marék bazsalikom levél

olivaolaj

A kezemet figyeljék, vigyázat csalok! Mossuk meg a paradicsomokat és a bazsalikomot, a mozarelláról meg öntsük le a levet. A sajtot szeleteljük fel vékonyabban. Igyekezzünk nem széttördelni. A paradicsomokkal szintén eképp járjunk el. A bazsalikom úgy jó, ahogy van, nem igényel aprítást. Mehet minden egy nagyobb tányérra, felváltva szépen rakosgatva az összetevőket. Egy sajt, egy pari, egy sajt, egy pari, stb. A bazsalikomot rakhatjuk közé, vagy rá, vagy középre, vagy mellé, vagy alá, vagy ahogy szimpatikus. A végén csepegtessünk reájuk egy kis olivaolajat és őröljünk rá kis friss borsot. Aki vadulni akar tehet rá balzsamecetet vagy meghintheti oregánóval. Ez már opcionális, hisz' mindeki olyanra készíti, ahogy szereti. Talán egy fél disznót azért ne abáljunk rá. És kész! Ennyi! Tényleg. Buon appetito!

insalata-caprese.jpg

A Dice Hospital (Kocka Kórház) játék 2018-ban került a polcokra az Alley Cat Games kiadásában (Kickstarter kezdeményezéssel). A kitalálói Stan Kordonskiy és Mike Nudd voltak. Játszhatjuk egyedül, vagy 4-en, ahogy sikerül, lényeg, hogy nekiálljunk az - embereket szimobilzáló - kockákat gyógyítani.

A dobozban nem fukarkodtak alapanyaggal. Kapunk 4 darab kórház lapot (rajtuk 9 osztály és 4 kórterem), 24 darab osztálylapkát, 24 darab specialistakártyát, 5 darab mentőautót (1-től 5-ig számozva), 4 darab segítőkártyát, 8 darab kórházi adminisztrátorkártyát, 63 darab sima 6 oldalú kockát (3 színben egyenlő mennyiségben), 1 darab fehér zsacsit, 41 darab miplit (13 fehér, 7 zöld, 7 sárga, 7 piros és 7 kék), 1 darab pontozó/körszámláló táblát, 1 darab körjelölőt, 1 darab elsőjátékos jelölőt, 8 darab pontjelölőt (2 per játékosszín), 16 darab vérplazmát, 14 darab elhalálozásjelölőt, 15 darab eseménykártyát, 15 darab orvosi jelentéskártyát (a szóló játékhoz). Lesz kockánk rendesen. Nem lehet panasz rá.

A leírás külön nem tüzel fel minket semmi sztorival vagy egyéb nagy szavakkal, a lá Braveheart. In medias res kezd.

pic3562670.jpg

Ez a bevezető gyakorlatilag a játék menete és célja. Kb. 45-60 perc játékidő alatt próbálunk meg akár egyedül, akár 4-ed magunkkal egy kórházat menedzselni és betegeket gyógyítani 8 kör leforgása alatt. Van egy rakat kórtermünk, orvosaink és jönnek a betegek. A győzelem a legtöbb pontot elért játékosé. Első az egészség!

Készüljünk elő! Kapjon mindenki egy-egy kórházlapot és a választott színében pontjelölőket. Továbbá jár 3 darab nővérke mipli is - ők fehér színűek, és a nővérszobában várják a műszakkezdést. Vegyünk elő annyi mentőt, ahányan játszunk plusz 1-et. Az 1-es sorszámú legyen az első, majd 2-es, stb.  A pontszámoló táblát tegyük középre, majd pakolja mindenki mellé a pontjelölőjét. A körszámlálót tegyük a lapra úgy, hogy az 1-est mutassa. Az osztálylapkákat keverjük jóóóóóóóól össze, és képpel lefele rakjuk kézközelbe. Tegyünk innen annyi lapot képpel felfelé a mentők mellé, ahány játékos van minusz 1. A specialistákat is keverjük meg és rakjuk képpel lefelé középre. Innen is emeljünk el annyi lapot, ahányan játszunk minusz 1, és ezek is mehetnek a mentők mellé. A maradék színes mipliket, a vérplazmát és az elhalálozásjelzőket is tegyük elérhető helyre. Reméljük utóbbira nem is lesz szükség. Most foglalkozzunk a kockáinkkal! Fogjuk a zsacsit, és a szabályban foglaltak szerinti mennyiségű kockát szórjunk bele. Ha 4-en vagyunk, akkor mind a 63 kocka játszik. Mi meg a kockákkal. 3 fő esetén 3 kockát ki kell venni minden színből (azaz 9-et összesen). Satöbbi. A kockák ugyebár a betegek manifesztációi. A kezdőjátékossal indulva mindekinek húznia kell a zsacsiból 3-3 darabot. Na, most ezeket a kockákat a játékosok az egyik kórtermükbe, a felső sorba pakolják úgy, hogy azok 3-mast, 4-est és 5-öst mutassanak. Az szabadon válaszott, hogy melyik szín hanyas. Vagyis kezdésből már 3 beteg lábadozik nálunk. A kórházi adminisztrátorokat is megkeverjük és titkon adunk mindenkinek 2-2 kártyát. A játékosok 1-et kiválasztanak és megtartanak, a másik mehet vissza dobozba. Ne felejtsünk el segítségkártyákat is osztani! És kész is. Jöhet a mehet!

A játékosok körei 6 részből állnak. 1) betegfelvétel, 2) kórházfejlesztés, 3) kórház aktiválása, 4) elhanyagolt betegek, 5) hazaengedett betegek és 6) műszakváltás. A kör végén a kezdőjátékosjelölő egyet balra halad, és a körszámlálót is mozgajuk a kövi számra. Akkor kicsit bontsuk ki ezeket!

A kezdőjátékos annyi kockát vesz elő vakon a zsákból, ahány mentő áll középen szor 3. Majd dob velük. Az 1-es és 6-os eredményeket újra kell dobni addig, amíg nincs ilyen érték rajtuk. 1-es és 6-os nem jó, éééértem? Eztán a kockákat pakoljuk be a mentőkbe. A legkisebb sorszámú mentőbe kerülnek a legalacsonyabb értékű kockák. Aztán emelkedő sorredben haladunk tovább. Ha megteltek a kocsik sorban mindenki elveszi egy szimpatikus mentőt kockástúl mindenestűl. Nem kell sorban haladni. Viszont az első játékos nem veheti el az 1-es kocsit. Persze, ha mondjuk a 2-es lesz az övé, és az 1-es autó nem kel el, akkor is ő a kezdő. Ha mégsem, akkor az a játékos kezd, aki a legkisebb sorszámú mentőt birtokolja. Meg is kapja szépen a jelölőt.

1) Betegfelvétel. Tehát, mindenki magához vette a kiválasztott mentőautót. Amit nem választ senki, annak kockái mennek vissza a zsákba. Mondjuk úgy, másik kórházba kerülnek. A kockákat nem szabad elforgatni, hanem szépen üres ágyakba kell tenni. Nem kötelező egy helyre mind, ahol hely van. Az a játékos, aki a legalacsonyabb számú járművet kapta kap egy gratis vérplazmát is. Ha nem tudjuk hova tenni a játék során valamelyik betegkockát, akkor sajnos az ágyat nyomó egyik beteg elhalálozik, és a kockája a zsákba kerül, majd rakunk egy elhalálozásjelzőt a hullaházunkba. Minden ilyen jelző majd minunsz pontokat jelent a játék végén. Tehát felvettük a betegeket, mehetünk tovább. 2) fejlesztés. Itt 2 dolgot tehetünk. A kezdőjátékossal indulva vagy elveszünk középről egy osztálylapkát, és a kórházunkhoz csatoljuk (bárhova, mindegy), vagy felveszünk egy specialistát, azaz magunkhoz vesszük a lapját és a miplijét. Ezek mind valahogy segítik a gyógyítást. Lehet több egyforma bármiből, nincs limit. Ha úgy gondoljuk, visszadhatunk egy ilyen kártyát vagy lapkát (ha valamiért nem kell) és kapunk érte egy vérplazmát. Max 1-szer per kör. Haladjunk! 3) kórház aktiválása. Itt kell gyógyítani annyi beteget, amennyit csak lehet. Fontos: ha a betegkocka értéke 0, akkor elhalálozás áll fenn. Ha viszont 7, vagy annál nagyobb, akkor meggyógyult és mehet haza. Igen, igen, tudom. Csak 6 oldalú minden kocka. Nem kell aggódni, tudni fogjuk, hogy elérte a 7-et (vagy 0-át). Tehát fogjuk a rendelkezésre álló miplijeinket (fehér nővérek és színes specialisták) és 1-1 osztályra helyezzük őket. Fontos, hogy egy osztályt csak 1-szer használhatunk minden körben. Illetve 1 miplit csak 1-szer használhatunk. Itt a szín nem számít. Rárakjuk a lapkára és majd végrehajtjuk a lapka különleges képességét. Ez mindig valami gyógyító dolog. Úgy gyógyítunk, hogy az adott beteg kocka értékét 1-gyel növeljük és az alatta lévő mezőre helyezzük (jelezve, hogy kezeltük). Tehát mondjuk egy 5-ös kockából 6-os lesz. Később még lehet őket gyógyítani, nyugalom. Itt használhatjuk a specialisták különleges képességeit is. Ha egy olyan kockát akarunk gyógyítani, ami az adott specialista színe, akkor nem csak az osztály lapkáján lévő képességet használhatjuk, hanem az orvos kártyáján lévőt is. Itt van lehetőségünk a vérplazmát használni, 2 módon. 1 tokenért vagy 1-et növelünk bármely kocka értékén, vagy a fázis végéig (ideiglenesen) az egyik kocka színét megváltoztathatjuk tetszőlegesre. Csínnyán a vérrel, mert a játék végén pontot érnek. Ha megvan a 7, vagy nagyobb érték, mehet haza a beteg, és a kockáját a kijáratra helyezzük. A kör végén számolunk majd. 4) elhanyagolt betegek. Megesik sajna, hogy nem jut elég figyelem és gyógyerő minden betegre. Akiket nem gyógyítottuk az adott körben, azok kockaértéke 1-gyel csökken. Ha 0, akkor a beteg meghal és egy jelölőt kell tegyünk a hullaházunkra. 5) hazaengedett betegek. Ekkor megszámoljuk hány beteget engedünk haza ebben a körben, és a pontjainkat a főtáblán rögzítjük a jelölővel. 6) műszakváltás. Gyakorlatilag a táblák rendrakását jelenti. A mentőket visszatesszük középre, a nővérek és specialisták visszamennek a helyükre, a gyógyított betegek - akik bentmaradtak - visszafekszenek az ágyaikba (a fölöttük lévő mezőn), egyet növelünk a körök számán, azokat a specialistákat és osztályokat, amiket nem vett el senki a paklik aljára teszünk és újakat húzunk helyettük. A kezdőjátékos megtölti a mentőket kockákkal.

Amint lement a 8-dik kör, akkor nagyösszegzést csinálunk. A játékosok pontjaihoz hozzáadjuk hány vérplazmájuk maradt (+1 per token), illetve levonjuk hány beteg halálozott el (-2 per token). Az nyer, akinek a legtöbb pontja van. Ééééééééééééés ennyi!

d679f55b-6d06-47ad-947e-3611115f2c49.jpg

A Dice Hospital egy munkáslehelyezős játék. Ennek hallatán meg is lehetne rémülni, hogy "Jaj, az biztos bonyolult, kösz, kihagyom!" Ám azt is tudni kell róla, hogy ez egy fajta bevezető játék. Ezalatt értsük azt, hogy már nem a lári-fári partijáték, de még nem az a komplex valami, aminek a megértése is órákig tart. Útszakasz a kezdőjátékos és a profi játékos között. Sokat segít az egyszerű szabályrendszer és a gördülékeny mechanizmus. A grafikáról nekem a Sims játéksorozat jutott eszembe. Tökre úgy néznek ki, mint ott a karakterek. Ha jól emlékszem volt kórházas játék is, Theme Hospital néven anno. Összességében aranyosak a karakterek rajzai. Cuki, hogy az osztályokon tényleg kockák nyomják az ágyakat. A miplik külön dícsértet érdemelnek. Akkora szurijuk van, hogy milpi legyen a talpán, aki nem tojja össze magát, ha azt beleszúrják. Amúgy a miplik tényleg szépen kivitelezett darabok. A kórházi adminisztrátorok apró kis segítséget nyújtanak, ami frankó. A szabálykönyv végén lévő útmutatót még az első pár játékban gőzerővel fogjuk sasolni, mert kell idő, amíg ráállunk az ikonok jelentésére. Klafa, hogy már egyedül is lehet gyógyítani (kicsit másabb szabályokkal), de 2-3 főnél igazi a játékélmény. A leírás javasolja, hogy szimultán is csinálhatjuk az ackiókat, vagyis ne várjunk egymásra. Ez amúgy jó ötlet, mert jobban prögeti a játékot, de cserébe kcisit káoszos is lesz. Na nem mintha azt feltételeznénk, hogy bárki csal...deeeee... én szívesen megvárom, amíg a többiek jönnek. Max a milpik lehelyezését csináljuk egyszerre. Variát biztosít a leírás. Egyrészt, ugye ott a szóló üzemmód. Másrészt, eseménykártyákkal is fűszerezhetjük a játékot, plusz van külön "nehéz" szint is, ahol konkrét víruskitörésekkel kell foglalkozni. Annyira nem naaaagy varia, de bőven fel kell kötni a gatyát. Tuti megéri kipróbálni őket. A doboz nem kicsi, ahogy helyet is kell, hogy biztosítsunk a kipakolt játéknak. Izzítsuk be megint a konyhaasztalt. Emiatt nem is egy olyan játék, amit magammal vinnék bárhová, viszont tuti, hogy elő-elő fogom venni, ha olyan gondolkodós játékot akarok játszani, ahol nem akarom, hogy füstöljön a fejem és sikerélmény is legyen. Apropó doboz! Ennél rosszabb kialakítású dobozt már rég láttam. Miután bepakolunk az első mozdulatra minden szanaszét csúszik. És ha már csúszás: a kockák iszonyat csúszósak. Kicsit rosszul fogjuk meg és HOPP! már át is fordultak. Szóval csak óvatosan! Motyogjuk sűrűn az értékeket, amikor mozgatjuk őket, hátha gubanc/csúszás van. Plusz nem lett volna rossz, ha a körjelölőt nem külön adták volna, hogy csúszkálva forgassuk, hanem nyugodtan a pontozó táblához rögzíthették volna egy jancsiszeggel, megkönnyítve a dolgokat. Még valami: a pontejlölő. Cuki, hogy egy injekcióstű a token. De annyira nagy, hogy szörnyű! A korhatárról: hogy 10 évesen játszanám-e ezt a játékot? Nem. Inkább a nagyobbaknak ajánlott. Ráadásul sajna magyarul még nem kapható.

A Dice Hospital egy jól eltalált játék azoknak, akik már készek a következő szintre lépni a társasozós hobbiban, úgy, hogy fel sem tűnik nekik a szintlépés. Takitkázás, számolgatás, odafigyelés, gyógyítás. Nem biztos, hogy a gyorsan meggyógyított pár beteg hoz több pontot. Néha érdemes várni, és betegebb betegeket kezelni, hogy egyszerre többen haza mehessenek. Ki kell tapasztalni. Közben a háttérbe be lehet rakni az ER - Vészhelyzet sorozat zenéjét a hangulat kedvéért. Bár az igazi egészségügyben ilyen gördülékeny mennének a dolgok! Sajna ott mostanában bőven több mentő vár, mint kórház és jóval kevesebb specialistából választhatunk, mint kívánatos lenne. Na, de majd, lesz még az is jó! Hisz' a lepény hal meg utóljára.

Susan: A te korodban Ryan Sandberg már visszavonult.

Doug: Az én koromban Mozart már halott volt.

- ER: Vészhelyzet

Játékosok száma: 1-4
Ajánlott kor: 10+ év
Játékidő: 45-90 perc
Grafika: 3/5
Komplexitás: 2/5
Újrajátszhatóság: /5
Helyigény: közepes
Nyelv: angol

Összesen: 72%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Itt Macska Marcella épp a szabályokat tanulmányozza.

polish_20200128_095511447.jpg

Flúgos Futam

Muszáj egy kis infó-intro. Hanna-Barbera. Gyerek fejjel én azt hittem ez két hölgy neve. De aztán hamar kiderült, hogy a keresztnevük William és Joseph. 1957 óta ontották a meséket, a rajzfilmeket. A Tom & Jerry rajzfilmekkel indultak. Olyannyira, hogy már 1939-től részesei voltak a produkciónak. Az 1940-es "Pussy gets the boot" epizódért Oscarra is jelölték őket. Ekkoriban még tudtak rajzolni stúdiók és nem spóroltak az idővel, hogy kriksz-krakszokat csináljanak. Aztán 1957-től indult a H-B mandula. A teljesség igénye nélkül íme jó pár karakter, amit nekik köszönhetünk: Foxi Maxi, Frédi és Béni, a Jetson család, Magilla Gorilla, Scooby-Doo, Maci Laci, Atom Anti, Space Ghost, a Herculoids, Turpi úrfi, Süsü keselyűk, Hong Kong Phooey, Josie és a cicamicák, Jabberjaw, Hupikék törpikék, Praclifalva lakói, Slapaj, Nyegleó, Jonny Quest. Tuti mindenki ismer legalább egyet. A karakterek listája szinte végtelen. A stúdió 2001-ig tartó üzemelése során a saját szereplős rajzfilmek gyártása mellett megannyi más produkcióba is betársult. A nevüket az egész világ ismeri. Nem semmi teljesítmény.

Nademost, ímhol egy recept, ami egy nagy klasszikus. Mondhatni AZ olasz étel a sztereotípiák szerint.

A rossznyelvek úgy tartják Görögországból származik és a diszkoszvetéssel egyidős. Megégett a kaja és eldobták, így alakult ki a sportág. Bár ezt Kővágó Zoli sosem mesélte, amíg a gimis padot koptattuk egymás mellett. De ez tényleg csak rosszindulatú pletyka. A történelemkönyvek szerint a X. században jegyeztél fel először ezt az ételt, a Lazio melletti Gaetában, akkor még latinul. A modern pizzát viszont Nápolyban "találták" fel, és azóta is világ körüli hódító útján jár. Európában és Amerikában is kismillió variánsa létezik, mondván eredeti olasz kaja. Vegyék, vigyék! Amúgy azért csak lehet köze a görögökhöz, mert az egyik elmélet szerint, az ott pittának hívott kerek, lapos tásztát, nevezték át pizzának a taljánok. Más verizók is léteznek, ki-ki döntse el melyik a szimpatikus. A neten utána lehet olvasni. A vége mindig ugyanaz: lapos tészta, megpakolva ezzel azzal, amit egy pokolian forró sütőben kisütnek és jóízűen elmajszolnak. Apró érdekesség, hogy a sokak által istenkáromlásnak tartott ananászos, hawaii pizzát nem a csendes-óceáni szigeten, hanem Kanadában találták fel. Természetesen minenki azt rak a pizzájára, amit csak akar. Úgyis van már minden, mint a búcsúban. Piedone, magyaros, son-go-ku, csirkés, ragus, brokkolis, húsimádó, diavola vagy épp carbonara. Satöbbisatöbbisatöbbi. De most lássuk, hogyan is csináljunk meg egy klasszikus, olasz pizzát! Az alábbi receptből kb. 4 darab pizza tészta kerekedik majd ki. Jut is, marad is. Hozzávalók:

500 g liszt

1 evőkanál só

7 g szárított élesztő

1 marék  búzadara

5 evőkanál paradicsomszósz

120 g parmezán sajt

200 g buffalo mozzarella

1 marék bazsalikom

325 ml langyos víz

olivaolaj

Tegyük egy edénybe a lisztet és a sót, majd keverjük össze őket. Az élesztőt öntsük egy pohárba, amiben már ott a langyi víz. Kutyuljuk meg. Ezt a levet öntsük bele a lisztbe és dolgozzuk egybe. A munkalapra borítsuk ki az egészet és kezdjük gyúrni. Ha kell, rakjunk alá lisztet, le ne ragadjon. Csak mértékkel. Dagasszunk, dagasszunk, mint Macska Marcella. Ha már kellően homogén és tészta-szerű az egész, akkor kiskésünkkel vágjuk 4 egyenlő adagra. Gyúrjunk belőlük golyócskákat. Jöhet a kelesztés! A darát szórjuk egy tálcára, és tegyük rá a golyókat. Szórjunk rájuk még kis lisztet, takarjuk le konyharuhával és tegyük el egy meleg helyre - mondjuk az ágynemű közé - legalább 2 órára. És láss csodát - tha-damm - megduplázódtak a bucik. Ahogy közeleg a 2 óra vége röffentsük be a sütőnket, 220 Celsius fokra. Akinek van fatüzelésű kemencéje, használja azt. Lényeg, hogy forró legyen, mire belekerül a cucc. Na most, fogjunk egy megnőtt golyót és nyújtsuk ki pizza formájúra. Simán elég, ha a kezeinket használjuk, nem kell a gyereknevelő-fa. Vastagabbra vagy vékonyabbra, ki hogy szereti. Amint ez megvan mehet rá a paradicsomszósz. Kenjük szét. Nem kell túl sok, ezt is módjával. Csepegtessünk rá még kis olivaolajat. Esetleg még kis só mehet rá. Szórhatjuk rá a reszelt parmezánt és a mozzarellát. Utóbbi valószínűleg nagyobb tömbökben van a birtokunkban. Kis kezünkkel tépjünk belőle rusztikus darabokat és dobáljuk a tésztára össze-vissza. Ahogy megolvad majd beteríti szépen. Ééééés most a bazsalikom. Szintén rusztikusan, szana-szét hajigáljuk rá a leveleket. Aki akar még cseppenthet rá olivaolajat. Csak az íz miatt. Mehet a sütőbe! Kb. 7 perc alatt szépen meg is sül. Ha kell még idő, adjunk neki. Látni fogjuk. Ha megsült vegyük ki, szeleteljük fel és tálaljuk. De ebből a pizzából tuti mindeki megeszik egy-egy egészet. Kell majd az a 4 darab. Mmmmmmmmm... Buon appetito!

pizza_2.png

A Wacky Races, azaz a Flógos Futam rajzfilmsorozat 1968-ban látott napvilágot 1 évad erejéig. A mesében a 11 furcsábbnál furcsább versenyző 17 epizódon keresztül hajtott a győzelemre. 2019-ben a CMON kiadó gondozásában jelent meg ez a játék, amit Andrea Chiarvesio és Fabio Tola tervezett és épp ezt a mesét alakították 2-6 főig játszható társasjáték formába.

A lila dobozban a következőket találjuk: 10 darab játékostáblát, 40 különlegesképesség kártyát (4 per karakter), 1 darab semleges versenyző aktiválása kártyát, 64 darab mozgáskártyát, 16 darab csapdakártyát, 1 darab rajttáblát, 16 darab tereplapkát, 4 darab különleges lapkát, 2 ellenőrzőpont lapkát, 10 darab figurát, 1 darab bajnokságlapot és 1 darab leírást.

Feltüzelésnek így köszönt minket a játék: Gyönyörű napunk van itt a pályán! Az indulók a saját maguk által készített versenyautóikban vágnak neki a végtelen aszfaltkígyónak, hogy végighaladjanak a sivatagos, erdős és ezernyi más gyönyörű vidéken. Már füstölek is a motorok! Autóikat rövidesen a végsőkig hajtják majd, hogy megszerezhessék a vezető helyet és leghamarabb haladjanak át a célvonalon, mert csak így intheti le őket elsőként a kockás zászló!

Ám ügyelniük kell, mert Gézengúz Guszti is az utakat járja! Amikor ő és kutyája, Mardel, felbukkan egy versenyen, a többiek jobban teszik, ha nem az úton lévő olajfoltok, vagy a kifogyó benzin miatt aggódnak igazán! Ha meglátják a Sanda Ciklont a tükörben, akkor készen kell állniuk minden piszkos trükkre és csapdára, amivel ez a kétes kettős  előállhat az első hely megszerzése érdekében.

A versenyzők már fel is sorakoztak a rajtvonal mögött, bemelegítik járgányaikat, majd hamarosan nekivágnak a versenynek. Kezdődjék hát a Flúgos Futam!

flugos-futam.jpg

Mi a cél? Hát mi más lenne, mint megnyerni a versenyt!

Van egy adag kártyánk, egy csomó miniatűrünk meg lapkánk. Készüljünk elő!

Tegyük le először a rajtlapot, majd rakjunk mögé 8 tereplakpát (érdemes bekanyarintani őket, különben a szomszéd szobában ér véget a versenypálya). Majd jöhet a benzinkút lap. Maradt még 8 terep lapkánk, ebbe tegyünk egy random kiválasztott különleges lapkát és keverjük meg őket, majd a benzinkút utántól pakoljuk le ezeket is. A végét koronázzuk meg a cél lapkával. Mindenki válasszon egy-egy versenyzőt és vegye el a hozzá tartozó játékostáblát, miniatűrt és a 4 darab kölünlegesképesség kártyát, amit rá is lehet tenni egyből a táblára. Az autóinkkal töltsük fel a rajtmezőket hátulról, mindenhova 1-et rakva a kártyák szélére. Eztán rakjunk még annyi semleges (általunk nem direkt módon kezelt) versenyzőt, hogy a rajtlapot feltöltsük. Cikk-cakkban tegyük le őket. Dick Dastardly-t tegyük a rajtlap leg-leg-legvégére középre. Ő lesz az egyetlen, aki középen halad. Osszunk mindekinek 3-3 mozgáskártyát és a csapdakártyákat is tegyük elérhető helyre egy pakliba rendezve, képpel lefelé. Ezzel meg is volnánk.

4 fajta terepen fogunk zúzni: erdő, sivatag, préri és farm. Mind más színű. A kapott mozgáskártyák pont ezeket tükrözik. Hogy is néz ki egy kör?

A kezdőjátékos a 3 lapjából 1-et kijátszik, és 1 mezőt haladhat előre. Ha, és amennyiben van olyan mozgáskártya a kezében, amilyen terepre érkezett, akkor kijátszhatja azt a lapot is, ezzel még egy mezőt mozogva. És abban a csodálatos esetben, ha a 3-dik lapja is megegyezik azzal a tereppel, ahova megint megérkezett, akkor azt is kijátszhatja, ezáltal még egyet lapkát mozogva. A kijátszott lapok a mozgás húzópakli mellé kerülnek, dobópaklit képezve. Elfogyott a húzópakli? Keverjük újra a dobópaklit! Amint végzett a játékos annyi lapot húz fel, hogy újra 3 lapja legyen. Na most, minden játékos után mozog Dick Dastardly is. Ez úgy teszi, hogy az utolsó eldobott mozgáskártyán látható, legközelebbi olyan terepre gurul és ott megáll. Ha ez a csapat előtt található, akkor más a helyzet, mert ott letesz egy csapdát (képpel lefele) és az utolsó versenyző mögötti üres lapra tolat. Pont, mint a rajzfilmben. Sosem értettem, hogy ahelyett, hogy simán nyerne azza az állat géppel, mindig hátul szöszölt. Az egyetlen hely, ahol ő nem áll meg, hanem továbbmegy eggyel, az a benzinkút, mert ott csak a lúzerek állnak meg szerinte. Majd jön a kövi játékos. Ő is kijátszik egy kártyát, halad és megpróbálja a többi lapjait is letenni és gurulni. Ha nem sikerül, akkor legrosszabb esetben csak 1-et megy. Utána megint Dick Destardly jön az imént leírt módon. Ha minden játékos megvolt, akkor jöhetnek a semleges versenyzők. Egyet mozog mindegyikük alanyi jogon. Eztán felfordítunk egy lapot a mozgáspakliból és amelyikük olyan terepen van, mint ami a kártyán látható, az mozog. Majd megint felcsapunk egy lapot. És megint. Szépen gurulnak előre. Ha ezzel is végeztünk, jöhet újra az első játékos. Azoknál a tereplapkáknál, amiknek fehér a széle nem kell megegyeznie a lerakott kártyánknak a képpel.

Amik még fontos apróságok: 2-nél több autó nem állhat egy lapon. Ha már ott van 2, és nekünk oda kellene élpni, akkor AUTÓmatikusan egyet előre léphetünk. Vagyis addig megyünk, amíg legyalább 1 üres hely nincs egy lapkán. Ha valaki (Iakár semleges játékos) csapdára lép, akkor azt a kártyátmegnézi, és aképp tesz, ahogy a lap rendelkezik. Ez többnyire valami gonoszság, de megesik, hogy Muttley miatt félremegy a terv és jól járunk. Van ugyebár 4-4 különleges képesség kártyánk. Ezek közül bármennyit kijátszhat a játékos a köre alatt, méghozzá bármikor. Ezek klafa kis extrákat adnak, amivel példul előbbre juthatunk, másoknak okozhatunk fejtörést, esetleg csapdákat hatástalaníthatunk. Bemondjuk, hogy mit tud a lap, megcselekedjük és lefordítjuk, ezzel jelezve, hogy az a lap már kaputt. Üzemanyag: Félúton van a benzinkút. Amint az utolsó versenyző a benzinkútra lép minden játékos újra aktiválhat (felfordíthat) egy különlegesképesség lapot, amit már elhasznált. Továbbá a 2-dik etapban találunk egy speciális tereplapot. Ennek, és a dobozban maradt társainak mind különleges képessége van, amit a szabálykönyv ecsetel. Onnan puskázzunk. Jó dolgok. A csapdák hatásait is külön leírják, pedig a kártyákon is rajta van. Nem lehet eltéveszteni. Ha valami csoda folytán olyan terepkártyát húzunk Dick Dastardly-nek, ahova a pálya 2-dik felében nem tud lépni, akkor ő kiesik. Ilyenkor már nem kell vele foglalkozni. Jobban járt volna, ha tankol.

Addig mennek a körök, amíg az első versenyző (lehet semleges is) beér a célba. Oszt nyer. Ééééééééés ennyi!

flugos-futem-tarsasjatek-3.jpg

Hát ez nem volt atomfizika. Egy kártya per lépés. Ha lehet még egy. És még egy. Valamennyit lehet takitikázni, de nagy terveket ne szőjjünk. Kellemetlen, hogy a semleges kocsik durván nyomulnak. Egyrészt hasonlít a mesére, másrészt viszont egy rosszabb lapjárásnál csak hátulról integethetünk. Szerencsére a különleges képességek jó szolgálatot tehetnek, főleg, ha mondjuk 3 extra terepkártyán történő előrehaladást biztosítanak. Vagy hasonlót. A csapdák nem veszélyesek, max bosszantók. A grafika híven tükrözi a rajzfilm képi világát, így azt - mondhatni - kimaxolták. Kicsit furcsa, hogy a lapkák vékony papírból készültek, szerintem jobb lett volna keményebb kartonból. De evvan. Ami megeszi a rendszert, azok a miniatűrök. Azok bazi jól sikerültek. A lelkesebbek ecsetet és festéket ragadhatnak, és kifesthetik őket, fantasztikusan néznek majd ki. Talán mondani sem kell, hogy minél többen játszuk, annál jobb, mert a semleges játékosok jönnek, mint a Duna a Tanúban és nehéz velük lépést tartani. Az mondjuk nem világos, hogy miért kellett ekkora doboz az egész hóbelevancnak. Kábé a felébe is befért volna minden. Magyarul már kapható, nem lesz szükség az Országh szótárra. Szerencsére a játék minden módon megpróbál segíteni a szabályokban, így a semlegesjátékos kártyán is és a bazi nagy extra lapon is van zanzája a szabályoknak. Sose lehessen tudni, ugye. Most jöjjön 2 dolog, amin nem kerek. Az egyikről nem a játék tehet. Sorolom a bibiket: Dili Dolly és az Automata Mini Farina, a Bunkós Testvérek (Bunkós Kavics és Bunkós Szikla) és az Elektromos Gogó Mobil, Százszorszép Szepi és Pici és a Fantom Turiszt, Dilinger Professzor és a Technokor Rapid Kupé, Lökös Max és a Szuper Karamel, Lüke Tóni és Laci Maci és a Lepra Típusű Logo Mobil, Merci Berci és a Turbó Trucifix, Malfa Rómeó és Mitugrász és a Spéci Kocsi, a Vágd Haza Rt. és a Golyóálló Bumfordi, Pofabe őrmester és Hapták közlegény és az Araszoló Katonai Járgány, plusz Gézengúz Guszti és Mardel és a Sanda Ciklon. Én tudom, hogy az eredeti nevek szóviccek és nehéz lenne ezeket úgy visszaadni bármilyen fordítással. Penelope Pitstop nem hangozna jól Boxkiállás Penelopé néven. Stimmt. Na, de Gézengúz Guszti? Egyszerűen nem sikerül ezt befoganom. A másik gond, viszont magát a játékot érinti. Egy kérdés: ki a célközönség? A játék a 14+ éveseknek szól - elvileg(!). Szerintem kisebb mókusok is játszhatnak vele, egyedül a különlegesképesség kártyákat kell olvasni néha. Szóval, akik eze(ke)n a meséken nőttek fel, már simán a 40 évhez vannak közel vagy bőven túl is vannak rajta (1968-as sorozat). Én is a 90-es években, amikor betört a Cartoon Network csatorna hazánkba, ismertem meg és tetszett meg. Persze, akkor még csak angolul. Viszont ez a játék eléggé egyszerű (nem akartam gyermetegnek titulálni). Így az idősebbeket nem fogja hosszú távon lekötni, mivel ingerszegény. A tinik (14+) vagy nem ismerik vagy ennél vérbőbb társasokat keresnek, modernebb körítéssel. A legkisebbek meg kb. semmi kapcsolattal nem rendelkeznek a művel. Cukik a kis kocsik - ami tény és való -, de ennyi. Szóval nem igazán értem ez a játék kinek szól, de betudom rajongói mókának és a minikért be fogja minden H-B fanatikus szerezni. Tegyük hozzá, hogy 2 spin-off sorozatot szült ez a rajzfilm, a Süsü Keselyűket és a Perils of Penelope Pitstop-ot. Hátha azokból is lesz játék, és akkor teljes lesz a kollekció. Az király, hogy van extra 4 darab csampioncsipsz (championship) varia benne, amivel szinesíthetjük az alapjátékot. Az viszont nem vili miért majdnem A3-as mértű minden papír. Sírnak a fák. A játékidő (egy verseny), ha nagyon elhúzzuk 10, esetleg 15 perc. Helyigénye közepes, mondjuk maximum fél konyhaasztal. A doboz roppant méretes, így tuti, hogy nem vinném magammal sehova. Esetleg úgy, hogy valami kis zaccserba összeszedve a tartozékokat és mehet egy tatyóba mind. Csak hát kérdés: elővennénk-e ezt később? És... háááááát... esetleg, ha a sisere-had nagyon rágja a fülünket. Talán. Csak, talán.

A Flúgos Futam egy szerethető, édes kis semmiség, aranyos kis pár perc, fantasztikus miniatűrökkel. Ne várjunk nagy csodát és - persze - ne hasonlítsuk össze más játékokkal. Így olyan, amilyen. Mint maga a rajzfilm. A Hanna-Barbera rajzfilmek rajongóinál tuti jól fog mutatni a polcon. 

And now, here they are! The most daredevil group of daffy drivers to ever whirl their wheels in the Wacky Races! Competing for the title of the world's wackiest racer! The cars are approaching the starting line. First is the Turbo Terrific driven by Peter Perfect. Next, Rufus Roughcut and Sawtooth in the Buzz Wagon. Maneuvering for position is the Army Surplus Special. Right behind is the Anthill Mob in their Bulletproof Bomb. And there's ingenious inventor, Pat Pending, in his Convert-a-Car. Oh, and here's the lovely Penelope Pitstop, the Glamour Gal of the Gas Pedal. Next, we have the Bouldermobile with the Slag Brothers, Rock and Gravel. Lurching along is the Creepy Coupe with the Gruesome Twosome. And right on their tail is the Red Maxx. And there's the Arkansas Chug-a-Bug with Luke and Blubber Bear. Sneaking along last is that Mean Machine with those double-dealing do-badders, Dick Dastardly and his sidekick, Muttley. And even now, they're up to some dirty trick. And they're off... to a standing start. And why not? They've been chained to a post by shifty Dick Dastardly, who shifts into the wrong gear. And away they go on the Way-Out Wacky Races! - Flúgos Futam rajzfilm intro

Játékosok száma: 2-6
Ajánlott kor: 14+ év
Játékidő: 20-30 perc
Grafika: 5/5
Komplexitás: 1/5
Újrajátszhatóság: 1/5
Helyigény: közepes
Nyelv: magyar

Összesen: 65%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Itt Macska Marcella épp úgy tesz, mintha egy Porsche-ból könyökölne ki. vagány. Eszpéesz, eszpéesz, eszpéesz.

received_611104566290483.jpeg

A Nyugati Királyság Lovagjai

A mostani recept ismét áttétesen összecseng a bemutatott játékkal. Hogy hogyan? Nos, ez az első az eddigi olasz ételek közül, ami már több odafigyelést igényel és egyben több időt és munkát is. A játék meg... nos... komplikáltabb, mint az átlag parti játékok. Sokkal...

Spaghetti bolognese. Azaz bolonyai spaghetti. Először a XVIII. században főzték meg egy Imola nevű városkában, ami valóban Bologna mellett van. Az első recept 1891-ből származik, amiben leírják a hogyanját. Maccheroni alla bolognese néven indult el, ami egyben azt is mutatja, hogy ezt a ragus ételt nem spaghetti, hanem egy rövid, lukas tésztával csinálták anno. Mint a makaroni, csak nem hosszú. A variációinak száma végestelenül véges, de most az eredeti olasz verziót nézzük meg. A pancetta egy olasz szalonna fajta. Ha mégsem sikerül beszerezni, akkor valami húsosabb verzióval helyettesíthető. Annyi, hogy ha valakinek ne adj' isten nincs húsleves alapleve, az csalhat húsleves kockával. Majd nem mondjuk el senkinek. *kacsint*. Lássuk mi is kell hozzá, kb. 4 személyre!

1 darab hagyma

1 szár zeller

1 darab répa

150 g pancetta

200 g darált marhahús

200 g darált sertéshús

200 ml vörösbor

2 evőkanál paradicsompüré

200 ml húsleves alaplé

400 g spaghetti (vagy más tészta)

parmezán sajt

olivaolaj

25 g vaj

só, bors

Kezdjünk is hozzá! Egy serpenyőt kezdjünk melegíteni, majd tegyük bele az olivaolajat. Mehet bele a vaj, az apróra vágott répa, zeller, hagyma és pancetta. Ezt közepes hőmérsékelten sütögessük egy jó 10 percig. Utána adjuk hozzá a 2 fajta húsit. Kicsit növeljük meg a hőfokot és öntsük hozzá a vörösbort. Ez után mehet bele a paradicsompüré és locsoljunk rá az alapléből. Nem kell mindet beleborítani, kell még majd. Csak szépen főljön így minden egyben. Vegyük vissza hőt, fedjük le és egy jó másfél-két órát hagyjuk rotyogni magában. Nézzük meg a kedvenc sorozatunk következő epizódját addig. Néha azért kukucskáljuk meg, és ha úgy látjuk, hogy nincs alatta már lé öntsük fel kicsit az alapléből, ki ne száradjon, de ne töcsögjon. Az utolsó 20-25 percnél rakjunk fel egy lábosba vizet és forraljuk fel a tésztának. Amikor zubog jóóóóól sózzuk meg és mehet bele a tészta. Ha ügyesen időzítünk egyszerre leszünk készen mindennel. Eztán, ha mindennel megvagyunk - a tészta megpuhult és a ragu is összefőtt - nekiállhatunk tálalni. Az adagok tetejére ízlés szerint reszeljünk sajtot és/vagy friss borsot. Ha nem akarunk az sem baj. Buon appetito!

spaghtetti-bolognese-15.jpg

A Nyugai Királyság Lovagjai egy 2019-es játék, amit Shem Phillips és S J MacDonald agyalt ki és a Garphill Games adott ki.

A közepes doboz tartalma bővelkedik alkatrészekben. Miplik/jelölők: 22 darab földműves (fehér), 18 darab felderítő (zöld), 18 darab kereskedő (kék), 18 darab harcos (piros), 18 darab pap (fekete), 18 darab bűnöző (lila), 32 darab műhely (zöld), 28 darab szerzetes (fekete), 28 darab helyőrség (piros), 28 darab korsó (számozva, kék), 12 tulajdonságjelölő (4-4 piros, kék és fekete), 50 darab ezüstpénz, 40 darab ellátmány, 1 darab kezdőjátékos-jelölő, 1 erőforrás-jelölő (zöld). Kártyák: 24 darab adóságkártya, 24 darab gyanúkártya, 24 darab kocsmakártya, 24 darab falkártya, 17 darab tervkártya, 48 darab lovagkártya (4 fajta, 12 darab paklinként), 32 darab városlakókártya, 36 darab betolakodókártya, 10 darab királyi kegy kártya, 6 darab királyi parancs kártya. Táblák: 4 darab játékostábla, 2 darab központi játékostábla és 1 darab leírás.

A játék eképp tüzel fel minket a leírás elején: A Nyugati Királyság Lovagjai Nyugat-Franciaország történelmének egy viharos szakaszában játszódik, időszámításunk szerint 900 környékén. A közelmúltban ugyanis számos fejlesztés történt a városokban, azonban a távolabbi települések továbbra is veszélyben vannak a betolakodók miatt. A szaracénok az országhatárra felderítőket küldtek, miközben vikingek dúják fel a környéket, állatokat és egész vagyonokat rabolva maguknak. Még az északon élő bizánciak is kimutatták a foguk fehérjét. Nemesekként a játékosoknak munkásokat kell toborozniuk a városokban, hogy megvédjék azt az ellenségtől, erődítményeket kell építeniük, és terjeszteniük kell az igét országszerte. Ebben a harcban szerencsére nem lesztek egyedül, hiszen a király legjobb lovagjait küldi segítségetekre! Nyergeld a lovakat, és készítsd a kardod!a-nyugati-kiralysag-lovagjai-tarsasjatek0.jpg

Mi a cél? Minél több győzelmi pontot (GyP) gyűjteni a játék során. Mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti szerencsére, direkt módon nem áll senki hadban senkivel.

Az egész produkcióra 7 kör áll rendelkezésünkre. Előre szólok, ez most töményebb lesz, mint általában. Aki nem kíváncsi a csip-csup részletekre nyugodtan ugorjon a bejegyzés végére, a véleményezéshez. A többieknek naaaaagy levegő, és kezdjük az előkészületekkel!

Tegyük középre a 2 darab központi táblát egymás mellé. Kapunk egy összefüggő, hosszú csíkot. Jóóóóól keverjünk meg minden kis paklit. A duplatábla bal oldalára, középre pakoljunk előbb 3 darab királyi parancs kártyát (piros pecsét) és 5 darab királyi kegy lapot (zöld pecsét). Mind lefordítva. Ezen tábla tetejére pakoljunk 5 darab városlakót, képpel felfelé. A maradék városit tegyük a tábla mellé balra. A falkártyákat szintén tegyük a helyükre a központi tábla bal oldalának jobbbbbb szélére. A kocsmakártyákból annyi lapot csapjunk fel, ahányan játszunk +1. Ezek mehetnek a tábla bal oldala aljára. Tegyük a többit a városiak paklija közelébe. A központi tábla jobb oldalának aljára rakjuk a betolakodókat, szám szerint 6-ot képpel felfelé. A maradékot pakliban tegyük a tábla mellé jobbra. A tábla fölé tegyünk 5 darab pénzt (ez lesz az adó, amit lehet lopni - ha már kormányzunk, legyen kövér), az adóságkártyákat és a gyanukártyákat is helyezzük el mellé (ki van jelölve hova, oda). Válasszon mindeki egy-egy játékostáblát. Kettéhajtva itt is lesz egy bal és egy jobb oldal. Bal oldalon vannak az alap akciók, a jobb oldalon a drágák és izgalmasak. Tehát megvannak a táblák, válasszunk egy csapat lovagot (paklit) a 4-ből. A hátterük néz ki máshogy, amúgy egyformák. Roland, Engelbert, Samson meg a srácok. A lovagok kártyáján még látható 1 vagy 2 attribútum (piros, kék vagy fekete), amik a kör erejéig megemelik a mi tulajdonságank értékét. Ez lovagonkként változik, de mindig adjuk össze őket a mieinkkel! Vegyünk magunkhoz 3 ezüstöt és 1 ellátmányt. A fejlesztést szimbolizáló, zöld műhelyeket rakjuk sorban egymás mellé a helyükre (8 db). Tegyünk ugyanígy a szerzetesekel és a helyőrségekkel (7-7 db), ezeknek a tábla jobb oldalán van a helyük sorban. A 3 darab tulajdonságjelölőt tegyük a táblánk bal oldalának teljesen a szélére. Mind a 3 szín (piros, kék és fekete) ott fog szépen felkúszni, ahogy növekszenek majd a képességeink. A kék korsókat tegyük a feloldozás részhez, mindeki kap 0-tól 9-ig számozottat (0, 1 ,3, 5, 7, 8 ,9). Tegyük le szépen sorban őket.

Na most, találjuk ki ki lesz a kezdőjátékos. Ő az, aki megkapja a jelölőt és először választ 1 darab városit központi tábla fölül, és ingyen megkapja. A többiek balra indulva ugyan így tesznek. Minden városi a játékos táblák aljára kerül, a balszélre, és a különleges képességük ezzel életbe is lép végig (a kártyák alján van). Ha mindenkinek van egy-egy városlakója feltöltjük a hiányokat a pakliból. Kitartás! Már nincs sok! A személyes lovagpaklinkból felhúzzuk az első 3 lapot. 1-et megtartunk, ő segít nekünk az első kör alatt a táblánkon, 1-et a pakli tetejére teszünk, 1-et meg az aljára. A lovagkártyáján látni milyen színű az a 2 mipli, amit kapunk tőle. Ezeket mindenki elveheti a központi készletből. A kezdőjátékos kiválaszt egy kocsmakártyát. Mindegyiken 4 mipli látható. Ezeket is megkapja, majd elfordítja a kártyát 90 fokkal (jelezve, hogy használt a kártya). Mindenki a köre elején választ kocsmakártyát majd, ezzel miplikhez jutva- Így 6 darab miplije lesz mindenkinek minden kör elején. Plusz dolog, hogy a lovagoknak is van extra képességük a kártyájuk alján. Tessék figyelni azokat is menet közben! Ezzel kész is az előkészület fázis. Indulhat a mandula!

Na, most megint az a faramuci helyzet állt elő, amikor dilemmában vagyok. Leírjak mindent lépésről lépésre, vagy csak nagy vonalakban mutassam be? A döntést merőben elősegíti az a tény, hogy a szabálykönyv nem kevesebb, mint 35 oldalas (ebben mondjuk benne van a szóló játék is). Szóval nagyon sok nünüke van. Mivel nem akarok egy 256487 oldalas bejegyzés, mert befonom a hajam a végére, így inkább a nagy vonalak mellett döntöttem. Az apraját ki lehet szaszerolni a "félelmetes" leírásból.

Kis infó előbb: Ez egy munkás-lehelyezős játék. Ez azt jelenti, hogy van X darab munkásunk (miplink), különböző színben, és van Y számú hely, ahova őket le lehet rakni. Ha lekerülnek valahova ott termelnek nekünk, azaz dolgoznak. Ez lehet fejlesztés, pénz vagy elemózsia termelés, harc, új csapattag verbuválása és sok minden más. Amit meg kell jegyezni, hogy minden akciónak ára van (hacsak nem írja valami, hogy ingyen kapjuk). Az ár pedig mipli, pénz és/vagy élelem. Ez a "vásárlás" a saját táblánkon történik többnyire. Minden akció helyén jelzi, hogy hány darab és milyen színű mipli kell, illetve mennyi pénz/élelem az ára. Például a fejlesztés akció 2 darab bármilyen színű miplibe kerül. Tehát bármelyik 2 miplit odarakhatjuk, plusz fizetünk 4 ezüstöt és már fejleszthetünk is.

Egy kör úgy néz ki, hogy a kezdőjátékos elkezdi a termelést. 1, azaz egy akciót végrehajt. Majd azt mondja: ennyi, jöhet a kövi játékos. Az szintén 1-et akciózik, majd a kövi és így tovább körbe-körbe. Egy játékos, egy akció. Minden játékos szíve joga passzolni. Vagyis nem csinálni semmit. Vagy mert már nincs miplije, vagy mert nem akar. Ha minden játékos passzolt vége a körnek. Fontos, hogy nem kötelező minden miplit felhasználni, de csak maximum 3-mat vihetünk át a következő körre. Ha több maradna, akkor el kell dobni annyit, hogy 3 maradjon.

Tehát mik is az akciók, hogyan termelnek a kis miplijeink? Nem sorolom fel tételesen mindnek mennyi a költsége, ezt a táblák pompásan mutatják. Amire figyelni kell, hogy az ikonon jelzik miből mennyi kell, majd egy kis nyilacska mutatja, hogy mit kapunk érte. Szóval: 1) fejlesztés. Kapunk egy kis zöld, ormány nélküli elefántot (amúgy műhely), amit a saját táblánk jobb oldalára helyezhetünk bármelyik szaggatott vonalas négyzetre. Ez abban segít, hogy legközelebb ahhoz az akcióhoz egyel kevesebb mipli kell, mert a műhely automatikusan egynek számít, és fixen marad ott. 2) kereskedés. Ehhez 2 mipli kell. Ha 1-et fizetünk, akkor 1 pénzt kapunk. Ha 2-t, akkor 1+2=3 pénz jár. Viszont! ha úgy döntünk, hogy csak 1-et szerzünk, akkor a körünk alatt már nem lehet mellérakni egy másik milpit mondván "ja nekem kell még pénz". Vagy 1 vagy 3, punktum. 3) Ugyanez igaz a vadászatra is. Annyi, hogy ott elemózsiát kapunk. 4) toborzás. Itt két dolgot tehetünk. 1 mipliért kiválasztunk egy falusit, akinek kifizetjük az árát (a központi táblán, ahol épp van, az alatta lévő ezüst mennyiség az ára), és megkapjuk azonnal azokat, amiket a kártyája jobb felső sarkában látunk. Ez többnyire mipli vagy pénz/kaja. Viszont el kell dobjuk a karaktert. Vagy megszerezhetünk egy városit. 2 milpit "fizetünk", majd kifizetjük a karakter árát és magunkévá tesszük a lapot, vagyis a játékostáblánk alsó, legbaloldali üres helyére rakjuk. Innentől ami a kártya aljára van írva, az végig él a játékban. 5) imádkozás. Ehhez 1 fekete csuhás pap bácsi kell, aki 2 ezüstért letakarítja a táblánkat, vagyis minden mipli a központi tartalékba kerül. Ez így elsőre hülyeségnek hangzik, de tessék elhinni, eljön a pillanat, amikor újra akarunk használni egy akciót, de miplik ülnek rajta és el kellene őket paterolni. Na erre jó ez. 6) összeesküvés. Egy bármely színű mipliből lilát csinál. Ez miért jó? Mert a lila az "joker" karakter. Vannak olyan akciók, amik bizonyos színű miplit követelnek meg. Na, a lila mipli be tud helyettük ugrani. Egy bibi van. Minden alkalommal, amikor lila miplit kapunk kell húzni egy gyanúkártyát. Ezzel ugyan kaphatunk pénzt az adóból (0, 1 vagy 2), ami jól jön, viszont később bajunk lehet, ha jön az invizíció. Erről majd. Ezek voltak az alapakciók, a tábla bal oldaláról, amik a termelésünk vagy a pénz/ellátmány készleteinket növelik. Jöhet a táblánk jobb oldala. Ott  van a nagyobb izgalom. Ott már minden akció ára 3 mipli. Figyeljünk ra, hogy a középső hely az átlátszó, tehát bármely figura jó oda. A többihez olyan színű kell, amit mutat. Ide, ugye már rakhatunk műhelyeket (ld. fentebb), gyorsítani a folyamatokat. 7) beavatás. Egy darab fekete (pap) fejet rakhatunk a központi tábla jobb oldalára. A jobb oldal tele van azonnali jutalmakkal, pl. gratis miplik, negatív hatású kártyák eldobása, pénz/kaja, stb. Arra figyeljünk, hogy a tábla alja be van számozva. Van piros és fekete szám. Oda rakhatunk bármit, ami a mi fekete vagy piros értékünk, ami a játékostáblánk bal oldalán van (és fejleszteni kell, mert először csak 0). Ahogy nőnek a tulajdonságértékek, úgy nyílik lehetőség több helyre rakni. Magasabb érték, klafább jutalom. Világos. A beavatáshoz akcióhoz a fekete - hit - értékünket kell nézni. 8) megerősítés. Ezzel építhetjük a várfalat. Ha megvan a szükséges szintünk kékből (befolyás), és az árát is ki tudjuk fizetni, akkor uccu bele. A falpakliból húzunk egyet és a táblánk tetjére teszzük a legbal oldalra. Ezzel szerencsére kapunk is ezt-azt. mindig a kártyára van írva mit. 9) elszállásolás. Ez kotára ugyanaz, mint a beavatás, csak itt az erő tulajdonság (piros) értékét kell nézni és egy piros házikót rakhatunk jutalomért a központi táblára. 10) feloldozás. Ez gyakorlatilag a búcsúcédula intézményének társasjátékosítása, amit az egyház nyomott anno: kapsz egy cetlit, és ha fizetsz, megváltódik a lelked. Pompás üzlet! Na, itt ugyanez megy. Fizetünk (miplit és pénzt) és cserébe valami jót választhatunk, plusz eldobunk egy gyanukártyát. Mondom, hogy király üzlet. 11) harc. A betolakodók ugyebár ott sorakoznak a központi tábla alatt. Mindegyik fölött van piros és fekete érték. Amennyi a piros értékünk max. azt a betolakodót tudjuk legyőzni. De! Itt egyedül van arra lehetőség, ha ezüstöt fizetünk, akkor 2-t ugrik a pirosunk értéke erre a csatára. Ha valakit legyőzünk, akkor megkapjuk azonnal a kártyája jobb felső cuccat (pénz, mipli, stb). 12) térítés. Ez ugyanaz, mint a harc, csak itt a fekete értéket kell nézni. Viszont itt nem kerül ki a játékból a kártya, hanem extra pénzért megtartjuk a karaktert, és a vége elszámolásnál adhat pontokat. Pie jesu domine!

Hát ezek az alapakciók. Még két apróság és ígérem befejezem. Az inkvizíció. Az inkvizíció. Ugyebár a gyanúkártyákkal lopjuk az adópénzt. Ez igencsak limitált. 5 ezüst. Ha elfogy, azonnal jön az inkvizíció. Meg kell nézni kinek mennyi gyanúkártyája van. Akinél a legtöbb van, az kap egy tartozáskártyát (-3 GyP). Ettől meg lehet szabadulni persze, de az is pénzbe/miplibe kerül. Szerencsére a gyanúkártyái felét is eldobhatja ez a játékos (lefele kerekítve a számot). A királyi parancs lapokat végrehajtva extra pontokat gyűjthetünk, míg a királyi kegy lapok további akciókat tesznek lehetővé, amik amúgy nem járnak alapból - pl. pénzt vagy milpiket szerezni. Mert kegyes a mi királyunk.

Ha vége egy körnek, azaz minden játékos passzolt és már senki nem akar miplikkel maszatolni akkor egy gyors rendrakás jön. A kocsma kártyákat eldobjuk és újakat csapunk fel. A felhasznált/toborzott/legyőzött városiakat/betolakodókat pótoljuk. Ha esetleg egyikből sem fogyott, akkor a legutolsókat/legbelsőket eldobjuk és egy-egy újat rakunk a sorba, ezzel frissítve a kínálatot. Az első játékos jelző megy egyet balra. Eltesszük a lovagjainkat a paklik aljára, hogy újabb 3-mat nézzünk meg és választunk. A miplik meg mennek a központi készletbe mindenki táblájáról. Ne feledjük, max 3 miplit lehet megtartani a kövi körre, de azok nem lehetnek a táblán. És kész passz. Új kör, új királyi kártya felfedése.

Ha vége mind a 7 körnek, vége a játéknak. Lehet számolni. A leírás ebben segít, de amúgy csak figyelni kell a sárga jelzőket. Ez már a legkönnyebb rész.

Huh. Ez tényleg tuti tömény volt. Viszont ezek ismeretében már (szinte) el is kezdhetünk játszani.

Ééééééés ennyi!tarsasjatekok-strategiai-tarsasjatekok-garphill-a-nyugati-kiralysag-lovagjai_2.jpgEz a játék első olvasatra, hallásra tényleg komplex. Megértem, ha valaki az olvasottak után most kamillázik. Csak maga a leírás 35 oldal. Nekem is kellett lelkierő, hogy nekiüljek olvasni és értelmezni. Oké, ebben benne van a szóló játék leírása is. Nagyon sok a flikk-flakk. Viszont mindenek ellenélre ez egy letisztult mechanika. Láttunk már munkás-lehelyezős játékokat, és ez sem különb. Vagy mégis? Egyszer kell átlátni és utána már, mint az ágybakarikacsapás megy. Ugyebár volt már a Nyugati Királyságban más játék (A Nyugati Királyság Építőmesterei), és lesz is még. De eddig ez a legjobbja a sorozatnak. Nagyon-nagyon-nagyon jó! A grafika teljesen passzol, kellően sztereotíp, és illik a karakterekhez, ahogy a tábla sem csak egy zöld mező, tele van apróságokkal. Éééés, ami igazán fontos, tele van ikonokkal. Amint megvan a játék menete az ikonok a táblákon és a kártyákon tökéletes segítséget nyújtanak. Nem kell ide segítségkártya. Erőforrás igény - nyilacska - eredmény. Tiszta sor. Az első egy vagy két menet valószínű döcögősebb lesz. Kukkolni kell a leírást. De utána? Na akkor jön a jóság! Ott lesz, hogy az előirányzott 2 órát simán ki fogjuk tölteni. Mert taktikázni kell. Mire költünk? Mit akarunk elérni? Mennyink van rá? Hogy szerezhetünk még mipliket vagy pénzt/kaját? Fejlesztés? Térítés? Tábla letakarítás? Jaj! Soksoksoksoksoksok opció van. És garantálom, hogy az utolsó kör lesz az igazi hajrá, ahol elszabadul a pokol, és akció akciót követ majd, hogy milpiket akasszunk le, ha kell a föld alól is. Szerencsére magyarul is kapható, az eredetileg Paladins néven futó játék. Paladins, azaz leventék. A lovagok keményebben hangzik. Egy baja van a játéknak, ami nem is maga a játék hibája, hanem a körítésé. Tetris bajnok legyen a talápán, aki ezt a 245 kártyát, 312 miplit és 6 táblát vissza tudja szuszakolni rendesen a dobozba. Csak 1-2 centi kellett volna és tuti befér minden. Aztán uccu szerezni mini zacsikat. Jó... Ez legyen a legkissebb hibája. Helyigény? A konyhaasztal. Deluxe. Nagy. Ez nem egy útijáték. A szóló játék talán az egyetlen varia benne, de tessék elhinni, nem kell több. Nem beszélve arról, hogy az egyszemélyes játékot sem amolyan himi-humi megúszósra csinálták. Az MI-nek saját játéktáblája van, kérném szépen. Ezt a játékot simán leemeljük majd a polcról újra és újra, ha ránkjön egy kis munkás-lehelyezhetnék.

A Nyugai Királyság Lovagjai nem kezdőknek való társas. Tény. Sorry. És amúgy is! Időigényes. Bonyi az elején. Hosszú. Sok alkatrészől áll. Nagy a helyigénye. És fantasztikusan jó! Tény. Mert egyet játszik az ember, és úgy van vele, hogy "mmm...nem volt az igazi... nem azt fejlesztettem, amit kellett volna. Lehetett volna jobban is. Lám- lám, nocsak..." És akkor újra! Közben rá lehet jönni egy-két trükkre. Ami szintén idő. Mégis megéri! Aki jót akar magának, vagy társasos szerettének, ezt szerezze be!

Harcra fel! Győzni kell! - Godefroy de Montmirail

Játékosok száma: 1-4
Ajánlott kor: 12+ év
Játékidő: 90-120 perc
Grafika: 4/5
Komplexitás: 4/5
Újrajátszhatóság: 4/5
Helyigény: nagy
Nyelv: magyar

Összesen: 90%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Nos, így néz ki egy asztalon 2 főre terítve.

received_1016721458691721.jpeg

Ez pedig Macska Marcella, aki épp egy finom teát hagy ki, amint érdeklődve nézni a játékot. Pár miplit le is pacskolt az asztalról, hogy a macska rúgja meg. Ezért büntiben van és nem játszhat.

20200120_213627.jpg

Köpködő alpaka

Guszta cím, ugye? Na sebaj! Az olasz ételek sorozatában jöjjön most egy, ami - áttétesen ugyan, de - összecseng a mostani játékkal. És hogy miben hasonlítanak? Valahogy mindkettő kakukktojás. Egyik az olaszságában, a másik a klasszikus társasjátékságában.

A mai koszt a milánói makaróni. Tisztázzunk gyorsan pár apróságot! Az, hogy ez egy olasz kaja, annyira igaz, mint hogy Ausztráliában léteznek fárol az emberekre ugráló, vérengző koalák, alias drop bears. Dínsztelt hagyma és fokhagyma az alapban? Nem. Paradicsomszósz? Konzerv? Istenkáromlás! Trappista sajt? Az mi? Cukor? Még mit nem! Gépsonka? Ez vicc? Csiperke? Jaj. Szóval, ha valaki Milánó szép városában jár ne lepődjön meg, ha hülyén néznek rá, amikor milánóit rendel és nem kap. A makaróni külön megér egy misét, mert eredetileg nem hosszú, lukas spaghetti, inkább csak rövid, bár lukas tészta a maccheroni, mert ez a becsületes neve. Persze nincs is jobb, mint szivattyúként szürcsölni a vastag, lyukas tésztát, ami az istennek nem akar a szánkba csúszni, viszont kellően összemaszatol és fröcsköl mindent körülöttünk a piros-narancssárga szósszal. Extra érdekesség, hogy amit mi magyarok trappista sajt néven ismerünk az köszönő viszonyban nincs az eredeti, a szerzetesek által készített tejtermékkel. Ez a sajtféleség még az egyik korábbi (nem is túl régi) átkos tejgazdaság mellékterméke volt, ami jól elterjedt kis hazánkban. És mivel nem az eredeti, ezért nem is írhatják nagy betűvel a nevét. Szóval! Mindezek tudatában kezdjünk hozzá ahhoz, ahogy anyu csinálta. Hozzávalók kábé két főre:

10 dkg csiperke gomba

15 dkg sonka (gép vagy főtt, fülstölt, ami szimpatikus)

1 doboz paradicsompüré

1 doboz konzerv, egész paradicsom

1 kisebb fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

10 dkg trappista sajt

20 dkg makaróni tészta

cukor, só, bors

bazsalikom, rozmaring, kaukkfű (opcionális)

Kezdjünk neki! Szokás szerint rakjuk fel  a tésztának a vizet forrni. Ha zubog mehet bele a só és a makaróni. Korábban kardoskodtam a pasta víz fontossága mellet. Itt ez most felejtős. Ha megfőtt leszűrjük és csá. A hagymák pucolás és apróra kockázás után egy forró serpenyőbe kerüljenek. Juttassuk a gombát szintén hasonló sorsra, és mehet apróra vágva a hagymára. Só, meg bors, uccu bele mind! Ízlés szerint. Ha már kellően puha minden mehet rá a sonka és a paradicsomszósz, na meg a konzerv paradicsom. Érdemes szétnyomkodni őket. Ha nem elég híg menjen rá 1-1,5 dl víz. A fűszerezést is ejtsük meg. Ez itt ugyebár opcionális, ki milyen fűszerre esküszik. Mehet a cukor is, kb egy kanál. Hogy mekkora kanál? Ahogy jól esik, nincs szabály rá. Van aki a folyamat közepén egy marhahúsleves kockát is ráküld. Szintén egyéne válogatja. Én speciel ezt már kihagyom. Ha minden megvan rottyantsuk össze a szószt. Ekkorra a tészta is kész, és amint leszűrtük már önthetjük is az összefőtt szószra. Tálalásnál a tetejére reszelt trappistával kedveskedhetünk. Ééééééés ennyi volna. Íme a képen egy ismert, gasztro oldal verziója. Jó étvágyat!

maxresdefault_2.jpg

A Köpködő alpakát a Mattel adta ki meg nem mondom mikor, ahogy az is költői homályba vész, hogy ki tervezte. Aki megtalálta a választ szóljon.

A közepesen méretes dobozban találunk 1 darab műanyag alpakát, 16 darab színes felszerelési tárgyat és 1 darab leporelló leírást.

Nincs extra feltüzelés a leírásban. Csak maga a játék van. A hard core game! In medias res.mac.png

Tehát mi is a cél? A Köpködő alpaka játék egy - ki gondolná? - alpakáról szól, akinek a hátára kell pakolni különböző, össze-vissza fajta tárgyakat. Az ellenfelünk nem csak a többi játékos, hanem az idő is. Mivel az alpaka a lámáknak rokona, így a játék könnyen köpködésbe is torkolhat többeknek. Sajnos a prémjét nem tudjuk lenyírni a játék végén.

A tárgyak a következőek: laptop, cowboy kalap, mini-létra, gitár, roller, sámli, esernyő, táska, szék, seprű, valamiféle doboz, kaukkos óra, fülhallgató, lavór, demizson és övtáska. Minden, amit egy alpakára felpakolnánk az Andok lankáin, ha úgy adódik. Mondjuk a fülhallgatót fel lehet applikálni az állatka fejére. Cuki lesz tőle. Az alpaka neve eredetileg Mac, magyarul Äl. Talán a közös Habsburg-korból eredeztethető őseink miatt a névváltozatás?

Készüljünk elő a csörtére! A tárgyakat osszuk szét igazságosan a játékosok közt. Az Äl hátába rejtett tégelyt töltsük meg vízzel. Üljük körbe az asztalt, és indul a mandula! A legfiatalabb játékos kezd.

A játékosok a körük alatt a következőt kell tegyék: maguk felé fordítani a hátas fejét (ha még nem rájuk néz a jószág) és lenyomni azt, ezzel elindítva a visszaszámlálót. Az alpaka hátán lévő nyeregre helyezni egy tárgyat, majd újra lenyomni a fejet, ezzel jelezve a kör végét. Ha valami leesne a hátáról, akkor hiába a szűkre szabott idő, ami 5, azaz öt másodperc, megnyertük a lepotyogott cucco(ka)t. 5 mp. Nem sok, de nem is kevés. Vagy mégis? Amint végeztünk, legyünk jó fejek, és fordítsuk az állat fejét a kövi játékos felé.

Mi történik, ha kifutunk az időből? A kerregés véget ér és Mac, pardon, Äl leköp. Pontosan. Vagyis a bele rejtett vízből reánk sugároz valamennyit. Ami jó, hogy ha el is gombáztuk, a játékból kiesni nem lehet, max elázni. Az nyer, akinek legelőször fogy el minden tárgya.

Ééééééés ennyi!

imgw2.jpg

Oké, szóval ez nem egy klasszikus társas, bár valahol mégis az. Parti játéknak mondható leginkább, ha már kategorizálni kell. Amúgy mondhatni tipikus Mattel cumó. Ami nem baj, mert néha ilyen is kell. A Köpködő alpaka egy aranyos gyerekjáték. Felnőttek csak erősen indokolt esetben játsszanak vele fiatalkorú felügyelete nélkül! Amúgy is, egy rendmániás anyuka vagy egy kocsiba pakolás tetris-ében megedzett apuka nem fair játékostárs. Grafikát nem igazán találtam a lila szabálypapíron. Ami a dobozon van az kábé minden. A mechanikus alpaka klafa, plusz aranyosan vigyorog ránk. Báááááár... A szeme sarkában van valami gonosz, kéjenc grimasz. Bevallom engem a kerregő hang idegesített a legjobban, amit a fej lenyomásával indítunk el és a fent említett 5 mp-ig tart. Apropó, a fej nyomogatásával csínyján kell bánni, mert ha már meg van pakolva a jószág, akkor akár a nyomkodással is leverhetünk tárgyakat. Az, hogy mikor akarna bárki laptopot és rollert pakolni egy alpakára örök kérdés marad. Nem hinném, hogy akár egy perui is tudná rá a választ. Megjegyzendő, hogy szerencsétlen alpakát mindenki le szokta lámázni. Nem szép dolog. Alpaka. A szabálykönyv csak egy bolhafüllel nagyobb, mint egy jól megtermett újság. De tényleg, kihajtogatva iszonyat nagy. Ekkorával még nem találkoztam. (That's what she said? *kacsint*) Ennek nyilván az az oka, hogy nettó 328 nyelven - közük magyarul is - ecseteli a szabályokat, vagyis mind a kb. 6 pontot. Kedves amúgy, hogy figyelmeztet a leírás, hogy a játék során vizesek lehetünk, ami kupihoz vezethet. Így senkit nem ér meglepetés. De nem kell félni, mert ügyesség és biztos kéz a siker kulcsa. Semmi remegés és megingás. Ennyi kell. Varia amúgy egy szál nincs benne. Alpaka és cuccok. Ennyi. A korhatár 5 év, ami teljesen okés. A maximum amúgy 10 év lehetne. A játékidő minimuma 16x5mp, azaz kb. 1,3 perc. Oké, ez költői túlzás. Legyen 5 perc, cakli-pakli. Aki felnőtt fejjel 2 játéknál többet bír, az Nobel békedíjra érdemes. A doboz - miután megszabadultunk a felesleges műanyag betétektől akár 2 alpakát is elbírna, azaz kissé túl van méretezve. Utazáshoz semmiképp nem ajánlott. Valami fiók alján elfér majd a szülinapi zsúr után.

A Köpködő alpaka egy nagyon-nagyon gyerekjáték. Felnőtteknek csak gyerek felügyelet mellett ajánlott. Viszont a kismókusok tuti élvezni fogják, főleg a spriccelős/köpködős rész miatt, ha lehet nyáron, és ha lehet kint. Aztán jöhet egy adag "nye-nye-nye-nye!" majd újra a kerregés. Na, meg aztán tök jól edzi az ügyességet és koordinációs képességeket is. Praktikus. Nincs más hátra, mint: alpakára (a cuccokat) fel!

Io voglio per me le tue carezze
si' io t'amo piu' della mia vita

                                                 - Gianni Morandi - In ginocchio da te

Játékosok száma: 2-4
Ajánlott kor: 5+ év
Játékidő: kb.5 perc (?)
Grafika: 1/5
Komplexitás: 1/5
Újrajátszhatóság: 1/5
Helyigény: kicsi
Nyelv: magyar

Összesen: 45%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Hát így vigyorog Äl. Mondom, hogy gonosz. A késeket elzártam.

20200114_100214.jpg

Bank Attack

Ha már elkezdtem az olasz konyha remekeinek reklámozását, akkor folytatom még egy csodálatos talján étellel. Az egyszerűség gyönyörködtet. Lássuk!

Cacio e pepe. Azaz sajt és bors. Szintén egy római származású kaja. Minimális hozzávaló, maximális íz. Ez itt a reklám helye. Aki úgy van vele csinálhatja parmezán sajtból is. Viszont, ha valaki tuti jó eredményt szeretne, annak a pecorino romano sajtot ajánlom. Ez egy juhtejből készült aromás keményebb tejtermék. Sajna nem mindig van készleten a nagyobb boltokban. Ami jó, hogy nincs az az intenzív juh íz benne, amiért én jobban szeretem. Ami pedig a tésztát, vagyis a pastát illeti, célszerű valami vastagabbat használni (spaghetti vagy tagliatelle). Nyilván, aki a cérnametéltre, tarhonyára vagy csipetkére esküszik nem akarom lebeszélni. Szóval! Sajt és bors. Nomen est omen. Nézzük meg hogyan is készül ez az egyszerű, de nagyszerű étek. Hozzávalók kb. két személyre:

kb. 20 szem egész fekete bors

10 dkg pecorino romano sajt

20 dkg spaghetti

Tényleg ennyi kell hozzá. Szokás szerint rakjuk fel a vizet a tésztának forrni. Amikor zubog szórjunk bele egy jóóóó adag sót, és mehet bele a tészta. Amíg ide eljutunk fogjuk a borsot és a kis házi mozsarunkban törjük rusztikusan apróra. Ha nincs mozsár, akkor mondjuk a vágódeszkán (fólia alatt) a gyereknevelő sodrófával zúzzuk össze. Ha az sincs, akkor kérjük meg a legközelebbi izmos ismerősünket, hogy schwarzeneggeri ujjai közt őrülje meg a szemeket. Ha ilyen sincs, akkor passz. Egy serpenyőt tegyünk a tűzre, közepes lángon. Nem kell bele semmi vaj vagy olaj. Majd ha már forróbb, szórjuk bele a zúzott borsot és néha meg-megmozgatva pirítsuk. Amíg a bors elvan magának reszeljük a sajtot egy kis tálkába. Mostanra a víz már ugye forr és sós és benne van a tészta és a bors is megpirult picit. Egy, max. két merőkanállal szedjünk tészta vizet a serpenyőbe, azaz a borsra. Sssssssssssh hang kíséretében lenyugszik és a víz átveszi a bors zamatát. Ugyanebből a vízből, szintén kb. egy kanállal merjünk a sajtra és kavarjuk jól össze. Ez lesz a szószunk. Ha úgy látjuk, hogy túl "vékony" tenyünk bele még sajtot, ha túl sűrű, akkor kis vizet. Kicsit zsonglőrködni kell vele. Ekkorra az igényeinknek megfelelőre puhult a tészta, amit szedjünk a borsos alapra a serpenyőbe. Mint a korábbi receptekben, itt is el kell mondanom, hogy ne öntsük le a vizet, ne szűrjük le a tésztát. A pasta víz kincset ér, az az alapja a szószoknak. Használjunk mondjuk valami hosszabb konyhai csipeszt és azzal ügyeskedjük át a tésztát. Forgassuk meg a borsos vízben (alig egy percig), amíg mindent beborít a fekete pöttyös cucc. A tüzet ekkor már kikapcsolhatjuk. Az eddig megtermelt hő elég lesz. Az összeforgatás után mehet a tésztára a sajtos-vizes szósz. Öntsük rá és ismét forgassuk össze. Keverjük, dobáljuk, ki hogy szeretni. Ha nem eléggé szószos, vagyis túl sűrű, akkor adjunk még hozzá pici vizet. Ha ügyesek voltunk kapunk egy szép fehéres masszát, ami beborítja a tésztánkat. Éééééés kész. Tényleg! Ennyi. Lehet tányérra szedni. Mohóbbak még reszelhetnek rá friss borsot és/vagy sajtot. Ízek és harmónia. Mmmmmmm. Buon appetito!

cacio-e-pepe.jpg

A Bank Attack egy kooperatív 2019-es játék, amit a Megableu adott ki.

A méretes dobozban találunk 1 darab széfet, 8 darab eszközt (fúró, robbanószer, kesztyű, zseblámpa, laptop, térkép, fejhallgató, védőszemüveg), 12 darab "arany"rudat, 20 darab bankjegyet (1, 3 és 5 milliós címletben) és 1 darab szabályt.

megableu-bank-tamadas-tarsasjatek-6291-lrg.jpg 

A cél feltörni a széfet a 2-4 fős csapattal követve az instrukciókat, amik magából a széfből jönnek. Mert benne lakozik a nagy főnök. Tiszta Ocean's 11.

4 karakter közül választhatunk: robbantás szakértő, őrszem, hekker vagy pénztáros. Utóbbi kicsit furcsa, de hát, mit lehet tenni, majd lepittyegi a vonalkódokat. Készüljünk is elő! A szükséges elemeket (mármint a 3 darab AA elemet) pakoljuk be a széfbe és keltsük életre. Az aranyrudakat tegyük a széf tetejébe a nekik kialakított helyre. Üljünk körbe egy asztalt és tegyük mind a pénzt, mind a 8 eszközt elérhető helyre. Ki-ki válaszon egy karaktert a 4-ből. A széf alján lévő gombbal izzítsuk be azt, és kövessük az instrukciókat.

A széf 4 oldalán a 4 karakter van feltüntetve, meg kell nyomni azokat, akik részt vesznek az akcióban. Innen fogja tudni a gép, hogy kiket szólítson majd meg. Ha ez megvan kezdődhet a kasszafúrás!

A rendelkezésre álló akciók a következők: vedd el (eszközt vagy pénzt), add át valakinek (elmondja mit kinek) vagy X karakter nyomja meg a gombot. Ahogy haladunk előre a szinteken ezek kombinálva is előfordulnak. Együtt kell működni, és ponnnntosan akkor kell cselekedni, amikor utasítást kapunk rá. Ha túl hamar vagy későn tesszük amit mondanak, akkor hibát jelez a gép. 5 szinten kell átverekedni magunkat az áhított győzelemhez. A nagyon ügyesek egy 6-dik szintet is elérhetnek.

Akkor hogy is néz ki egy kör? Hát, igazából nincs külön kör. Az események hama-hama követik egymást, nekünk csak lépést kell tartani. A főnök hangja hozzánk szól a széfből. X karakter csináljon valamit. Példul vegyen el 1 milliót. Akinek itt Dr. Genya jut eszébe az nem véletlen. Vagy azt mondja Y karakter vegye el a valamelyik eszközt. Vagy adja át egyik eszközét másnak. Vagy cseréljenek. Vagy nyomják meg a gombot egyszerre: MOST! Minderre 3 életünk van, azaz ennyiszer lehet elgombázni, ezt a széfen is követhetjük. Hogyha ügyik vagyunk minden szinten átverekedjük magunkat és miénk a nagy lé.

És, hát, ennyi az egész. Vagyis: éééééééés ennyi!

pic5024228.jpg

A Bank Attack egy kooperatív családi bankrablós móka. A Dalton fivérek is ezt játszanák, ha tehetnék, gyakorlás céljából. Végtelenül egyszerű, semmi flikk-flakk nincs benne. A hang mondja a feladatot, mi meg aképp tesszük. Nem tudtam rájönni, hogy Sinkovits-Vitay András vagy Velker Gábor a hang, de az tény, hogy keményen szól hozzánk. Ezzel jól megteremti az atmoszférát. Aki jobban beleélős, annak tuti átmegy a dolog. 50 millió dollárt kell összeszedni a győzelemhez, de ez alapból sikerül, ha nem hibázunk, mert a játék során felszedeti velünk a Big Boss. Az arany ára nincs benne a sikerdíjban, az gratis. Az, hogy melyik karaktert választjuk valójában hullamindegy. Az a jó, hogy a gép figyelemmel követi ki játszik és kinél mi van. A grafika és a kivitelezés rendben van, egyedül az eszközök, amik valahogy spórolósak. Mind lapos. Szinte 2 dimenziós. Oké, hogy egy pár kesztyű nem kell túl 3D legyen, de a robbanószer mondjuk, vagy a laptop? Szóval fért volna még bele egy kis műanyag és sokkal jobban mutatnának. Meg aztán nehezebb valamit, ami tök sík gyorsan felkapni az asztalról. Klafa, hogy relatív interaktív a dolog és a széfből jönnek az utasítások. Plusz a széf folyamatosan pittyeg és ahogy haladunk előre egyre (idegesítőbben) sűrűn. Ez érthető, fogy az idő, nő a nyomás. Mondjuk azoknál az utasításoknál, ahol nem kell gombot nyomni pont ez a sürgetés érzése tűnik el kicsit. "Minnyá elveszem a pénzt, nyugi." Persze, ahogy haladunk előre a szinteken úgy kell jobban kapkodni. Módjával azért, nem kell megőrülni. Az hogy milliókkal szórakozunk egyrész aranyos, másrészt banális. Egy bankó 1 millió. Az ajánlott kor 7 évtől van. Szerintem akár már hamarabb is rá lehet kapni. Az összes képen a dobozon, illetve a gyártó honlapján a videókban felnőttekkel reklámozzák ezt a játékot, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy meglett veterán tinédzserek egy asztalt körbe ülve kapkodnának stílizált, műanyag laptopok és pénzek után egy morc férfihang utasításait követve. Legalábbis nem színjózanul. Ez inkább a kismókusok játéka. Meg aztán jóra tanít. *kacsint* A játékidő szerintem max 10-15 perc, és 2 körnél többet nem is toltunk vele együltő helyünkben. A doboza nem kicsi, ahogy a széf sem, ezért nem egy mobil, utazós játék, pedig kipakolva annyira nincs nagy helyigénye. Valójában nincs benne varia. Kb. az van amit látunk. Magyarul kapható, így ennyi könnyítés van benne. Szerintem kikapni csak nagy malőr miatt lehet, azaz nem nagyon. Ami jó, mert full sikerélmény a játék így.

A Bank Attack egy aranyos, gyors, kapkodós játék a családnak, azon belül is inkább a gyerekeknek. Én csak attól félnék, hogy hamar a polcon végzi, pont emiatt.

Tess Ocean: Te tolvaj vagy és hazug.
Danny Ocean: Csak azt illetően hazudtam, hogy tolvaj vagyok. - Ocean`s 11

Játékosok száma: 2-4
Ajánlott kor: 7+ év
Játékidő: 15 perc
Grafika: 2/5
Komplexitás: 1/5
Újrajátszhatóság: 1/5
Helyigény: kicsi
Nyelv: magyar

Összesen: 62%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Marcella Macskát utólérte a rendőrség, így most nem szerepel a képen. Ha lesz egy börtönből kiszabadítós játék, akkor hátha előkerül.

polish_20200113_120500385.jpg

 

Onitama: Sensei's Path

Ahogy korábban említettem a bevezetők most picit megváltozgatnak, és nem kötelezően a témához szervesen kapcsolódó intro kerül a bejegyzés elejére. Most sem lesz ez másképp. Olasz konyha? Recept? Egyszerűség? Finomság? Jöhet? Jöhet!

Kezdjük két isteni dologgal most. Az egyik a bazsalikom, amit az olaszok előszeretettel használnak a konyhában. Ez az eredetileg indiai növény mára bevette magát a háztartásokba világszerte. Fantasztikus ízén kívül még egy dolgot érdemes róla tudni, mégpedig, hogy, aki ügyes tudja vég nélkül sokszorosítani. Azaz egy levágott gallyacskából újabb és újabb és újabb bazsalikom cserlyéket növeszthetünk egy kis odafigyeléssel. Ami viszont engem roppant mód bosszant, az az, hogy bár simán kapható áruházakban, tőzegben tartják - azaz sz*rnak rá, csak vigye el valaki -, így tök nehéz a hazavitt növényt növeszteni. Sőt! Bevallom férfiasan, nekem még nem sikerült egyet sem megtartani. Kár. Kb. akkor járok a legjobban, ha leszüretelem a leveleket, elfogyasztjuk őket valami frankó kajában és kész. Lehet bennem a hiba, hisz' nem vagyok egy Bálint gazda típus. Minden javaslatot szívesen veszek ez ügyben. A másik jó dolog, az a burgonyafélék családjába tartozó, Közép-, és Dél-Amerikában őshonos paradicsom. Mátyás király evett-e paradicsomot? Van egy mondás: "A tudás az, hogy tudjuk, hogy a paradicsom gyümölcs. A bölcsesség, hogy tudjuk ne tegyük gyümölcs salátába." Persze hulla mindegy, hogy valóban gyümölcs-e vagy zöldség (örök vita tárgya). Finom és kész! Nos, a pomodoro már-már Itália nemzeti étele. A tésztáról annyit, hogy ha nincs othon, vagy nincs kedvünk, vagy nme szeretjük, mert valakire emlékeztet mondjuk a spaghetti, akkor bártan használjunk mást (capellini, tagliatelle, fusillini, penne, fettuccine, linguine vagy bármi ami szimpatikus). Az olasz tésztafajtáknak se vége se hossza. Talán csak Gombóc Artúr csokijai vennék fel velük a versenyt számosságban. Az igazán lelkesek otthon is nekiállhatnak tésztát gyártani. Tojás és liszt és  gyúrás. Ennyi. Sőt, ha friss a tészta akkor nem kell hosszú perceket sem várni arra, hogy megfőljön. Ezzel minden tudás a birtokunkban van a következő étek elkészítéséhez, aminél egyszerűbb fogást kevesebbet hord a hátán az öreg Föld!

Bazsalikomos-paradicsomos spaghetti. A neve azt hiszem sokat elárul. A hozzávalók hozzávetőlegesen ezek, hozzávetőlegesen 2 személyre:

30 dkg koktélparadicsom

3 gerezd fokhagyma

1 nagy marék bazsalikomlevél megmosva

25 g vaj

20 dkg spaghetti

Kevés parmezán sajt

Kezdjünk hát neki! Rakjunk fel a vizet forrni egy lábosban. Amikor már zubog mehet bele jó adag só és a spaghetti tészta. Közben forrósítsunk fel egy serpenyőt. A paradicsomokat vágjuk kettőbe, a fokhagymákat pucoljuk meg, szeleteljük fel rusztikusra, a bazsalikom pedig maradhat egyben is, de ha valakinek úgy jobb, aprítsa fel. Ahogy szimpatikus. Ahogy egyre melegszik a serpenyőnk csúsztassuk bele a vajat. Amint felolvadt mehet bele a fokhagyma. Adjunk egy kis színt neki, de ne várjuk meg amíg bebarnul. Mehetnek is rá a paradicsomfelek. Kavarjuk őket összébb és adjunk hozzá - az ekkorra már sós és tésztás - vízből kb. egy merőkanállal. Szépen módjával. Itt kell megjegyezni, hogy az olasz tészták szószainak alapjainál a pasta vize kulcs szerepet tölt be. Soha ne öntsük ki, mert kincset ér! Max a végén. Szóval, ha benne van a víz is kevergessük még picit. Szépen elkezd "szószosodni". Ez is módjával. Eztán mehet bele a bazsalikom áradat. Szintén kutyuljuk összébb őket. Kicsit hagyjuk őket összefőni, pár perc az egész műsor. Ha ügyesen időzítettünk, ekkorra a tésztánk is a kellő állagra puhult. Egy nagyobb konyhai csipesszel szedjük bele a tepsibe, pont rá a paradicsomos-bazsalikomos-fokhagymás szószra. És újfennt kavarjuk össze őket. Aki lelkes, tehet még rá kis vajat. Csillogóbb, krémesebb és finomabb lesz az egész. Már csak alig egy pár perc és az ízek összeérnek, minden tészta szálat beborít a finomság. Ha úgy ítéljük kell még bele egy kis víz, bátran locsoljunk rá egy keveset. Tűz lekapcs. Jöhet a tálalás! Miután tányérokra halmoztuk az ételt reszeljünk rá egy lehelletnyi sajtot és friss borsot. Éééééés kész! Tényleg. Ennyi. Fantasztikus ízeket kapunk tessék elhinni. Buon Appetito!

untitled_3.png

Jöhet a játék. Ám ezúttal kicsit csalok. Kicsit megúszósnak tűnik majd a dolog. Ugyanis a Sensei's Path, vagyis a Mester Útja egy kiegészítő, nem önálló játék. Az Onitama társas (2014) kiegészítője 2017-ben jött ki. Shimpei Sato agyszüleménye, és az Arcade Wonder jelentette meg.

Az apróbb dobozban kapunk 16 darab nagyalapú kártyát.

Mivel nincs leírás, a játék sem tüzel fel minket külön szózattal.

pic3408624.jpg

Az Onitamáról szóló bejegyzést itt lehet szemügyre venni. Így nem fogom most külön leírni minden csínyját és bínyját.

A 16 darab kártyán a következő állatkák jelennek meg: róka, eb, panda, medve, tengeri kígyó, vipera, egérke, patkányka, tanuki, iguana, coboly, vidra, teknőc, kirin, zsiráf és főnix.

A kirin egy mitológiai lény Kínából és Kelet-Ázsiából. Amolyan... patás-pikkelyes-agancsos-oroszlán-szerű izé. A tanuki meg egy fajta mosómedve.

Éééééés ennyi! Keverjük bele az eredeti pakliba a lapokat és jöhet a mehet.

pic3799617.jpg

Ez a dobozka semmi új szabályt nem hoz az egyébként tökéletesen letisztult játékmenetbe, "csak" új lépéseket, lehetőségeket. Ezzel kicsit fűszerezhetjük a játékot és nő az alap-varia mennyiség. Érdekes, hogy ha jól megnézzük, akkor a lapok, vagyis a lépések többsége egymásnak tükörképei. Példul az egér és a patkány, a kutya és a róka vagy a főnix és a teknős, és a többi. Ami a grafikát illeti a lapokon az állatok itt is bele vannak szőve az írásjelekbe, ahogy korábban. A klafa kis dobozt nyugodtan eltehetjük, ha van hely, vagy ki is dobhatjuk, mert amúgy nem lesz rá szükség, hisz' az eredeti játék dobozában pont van hely a lapoknak. Készültek rá. Ettől még cuki, hogy pont olyan szépen, oldalról nyitós, mágneses mint a nagy tesója. Persze épp emiatt kicsit combosabb is az ára ennek a szettnek. Legyünk őszinték: 16 darab lapot veszünk, nem egy komplett társast. Más játék összesen kerül ennyibe. Ezekhez a lapokhoz nem is kéne csicsa. De hát így lesz stílusos, meg aztán a gyártócégeknek is meg kell élnie valamiből. Ha bárhova visszük az eredeti játékot, ezeket a lapokat is visszük. Ez fix.

Az Onitama: Sensei's Path egy pompás kiegészítője egy amúgy is fantasztikus játéknak. Akinek az eredeti bejött, és újra meg újra előveszi a polcról az mindeképp szerezze be, mért totál megéri bővíteni! Ahogy a békának is a kútban.

井の中の蛙、大海を知らず - japán mondás.

Játékosok száma: 2
Ajánlott kor: 8+ év
Játékidő: 10-30 perc
Grafika: 5/5
Komplexitás: 2/5
Újrajátszhatóság: 4/5
Helyigény: közepes
Nyelv: nincs neki

Összesen: 90%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Hova lett a doboz? Elvitte a cica! És hogy mit mond erről Macska Marcella? Miaú. Ezt mondja.

macs.jpg

Gloom of Thrones

A visszatérő olvasók már tudják, hogy a bejegyzés elejére szokott kerülni egy informatív bevezető rész, ami itt-ott, szegről-végről, néha direkte, néha áttétesen kapcsolódik a bemutatott játékhoz. Na, ez most nem lesz. Amúgy is! Az adott játék háttér történetéről már többször volt szó, és úgyis mindenki ismeri. Így hát gondoltam kipróbálok valami újat, és összekötöm a kellemest a kellemessel. Na nem azért, mert ne lehetne ezer és még egy érdekességet írni az adott témában, hanemcsak "mert". Plusz, hátha megtetszik a kedves olvasónak és kipróbálja a játék mellett ezt is. Az természetes, hogy a társasjátékozás az egyik kellemes a kettő téma közül. Akkor mi is a másik? A főzés, a konyhaművészet, a gasztro varázslat, a bendőink megtöltése finomabbnál finomabb ételekkel. A Boldog Lazac játék elején már volt egy recept, ami passzolt is, hisz lazac étek volt és a játéknak is - ahogy a neve is mutatja - ezek a halacskák a főszereplői. Bár ők remélhetőleg nem végzik tepsiben. Egy szó, mint száz, gondoltam egy klafa recepttel indítom ezt a bejegyzést. És hogy mi is az?

A spaghetti carbonara. Egy ízig-vérig olasz, azon belül is római étel. Mint oly' sok esetben, az étel eredetét költői homály fedi. A nevéből többen arra következtetnek, hogy a szénégetők étele lehetett, vagyis azon favágóké, akik a faszenet gyártották. Carbonaro. Néhol a távoli amerikában egyenesen a "szénbányászok spaghettijének" is hívják. Az egyszerűság kedvéért mi maradjunk a biztosnál: római étel. Kellően elterjedt fogás. Megannyi olasz ételeket felszolgáló gyors vagy épp lassú étterem étlapján szerepel. Szalonna és tészta valami tejszínes szószban sajttal a tetején. Kb. mindenki evett már ilyet. "Jó kis olasz kaját ettünk!" - mondhatják. És nem is tévedhetnének nagyobbat. Az olasz konyha egyik szépsege az egyszerűség. Mindennel telepakolt kajákat ritkán csinálnak. Tarjás, magyaros pizza fixen nem lesz sehol talján földön. A tejszín pedig szinte elő sem kerül. Főleg nem a carbonaraban. Ne hagyjuk magunkat átverni! Az a fehér, tocsogós cuccos tészta, amit betermeltünk nem eredeti olasz kaja volt. EU-konform ízek, izék. Persze, ízlések és pofonok. Ám mielőtt nekifutunk a receptnek, pár apróság: a pancetta egy fajta szalonna, ami a sertés hasaalja szalonnájához hasonlít, annyi, hogy ezt fűszerezik és nem füstölik. A guanciale szintén szalonna, csak a malac pofájából. Szintén fűszeres. A bibi, hogy ezeket nehéz beszerezni, így helyettesíthetjük mondjuk kolozsvári szalonnával. Sajnos nem lesz ugyanolyan az ízélmény, de mit lehet tenni? Van, aki fokhagymát is tesz a carbonaraba. Én speciel kihagyom. Mi az, hogy "al dente"? Szó szerint azt jelenti, hogy "fogkemény". A tésztának azaz állapota, amikor már nem totál kemény, de nem is "nyúlós". Ha ketté törünk egy darabot főzés közben, akkor a közepén még látjuk, hogy van pici fehér, de már láthatóan főtt állagú. Ez opcionális. Összeségében nem egy bonyi fogás, de oda kell figyelni. Tehát a hozzávalók 2 főre:

15 dkg pancetta vagy guanciale

3 tojas

4 dkg pecorino vagy parmezán sajt

Kb. 20 dkg spaghetti tészta

Lássunk neki! Tegyünk fel vizet a tésztának. Nem, nem kell bele olaj. Nem fog összeragani a tészta. Amint forr mehet is bele bátran só és a spaghetti. Közben a szalonnánkat szabadítsuk meg a bőrétől akiskésünkkel, kockázzuk apróra és tegyük egy forró serpenyőbe. Ott szépen zsírt enged a maga csendességében - ha esetleg túl soknak találjuk a megjelent zsírt, távolítsunk el belőle. Tegyük a tojássárgákat egy kis edénybe a kutyuláshoz. Pici só, pici bors mehet bele. Reszeljük hozzá a sajtot, majd lelkesen keverjük össze az egészet. Ha jól időzítünk, a tészta akkorra lesz kész (al dente), mire a szalonna is megpirtyant (ne süssük túl azért). A tésztát szedjük a szalonnára és jól forgassuk össze vele. Ne a nagyi-féle leöntjük-leszűrjük módszert használjuk, hanem mondjuk egy hosszabb konyhai csipesszel bűvészkedjük át a tésztát. Fontos: a pasta vize kincset ér, ki ne öntsük még! Nyugodtan lekapcsolhatjuk a sütőlapokat. Már csak az eddig megtermelt hő fog kelleni. Most már mehet a tésztánkra a tojásos keverék. Ráborítjuk és így is összeforgatjuk az egészet. Azért kellett lekapcsolni a tüzet, hogy ne rántottás tésztát gyártsunk. Így lesz szép, krémes a szósz állaga. Ha úgy találjuk, hogy lehetne picit mééég krémesebb, akkor a tészta vizéből adjunk hozzá egy-két evőkanállal. Kever, kever, összeforgat, kever ééééés kész! Tálalható is az étek. Egy kis sajtot még reszelhetünk a tetejére, némi friss bors kíséretében. Buon appetito!

 spaghetti_alla_carbonara_cropped.jpg

És most már jöhet a játék! A Gloom of Thrones egy 2019-es játék, amit Kyla McT tervezett és az Atlas Games adott ki.

A doboz tartalma egy rakat kártya, szám szerint 110 darab és 1 darab összehajtogatós szabályzat.

A leírás eképp tüzel fel minket: "Az égbolt lángol. A tea megfagyott. A Gloom of Thrones-ban a te feladatod, hogy elmeséld a Porcelán Trónért harcoló, legnyomorúságosabb család történetét."

pic5034166.png

Tehát, mi a feladatunk? Pokollá tenni a családtagjaink életét, miközben a játékostársak családtagjait boldoggá tesszük.

A Gloom játékról már volt szó: itt. Sok újdonság nincs. A lapok továbbra is átlátszóak. A családtagoknak továbbra is az önértékelését kell a béka tompora alá vinni, de legalábbis minusz értékbe nyomni. Ha van rá lehetőség, időelőtti halállal sújtani őket, amikor már kellően depisnek találtatnak. Lehetőség van, sőt ajánlott, egyfajta szorit is köríteni a lépések közé. A kártyák szövegét felolvasva hözzákölteni valamit. Megállapíthatjuk, hogy jelen társasban kottára ugyanaz a mechanika, a cél, a játékmenet, a győzelmi feltétel és szinte minden, mint névrokonaiban. Aki lelkes, az előbbi linken megtalálja a másik leírást egy másik kerettörténettel. A többieknek íme egy zanza a játékmenetről:

Előkészületek: válogasuk ki a 4 család kártyáit, családonként 5 főt. Illetve szedjük elő a Porcelán Trón lapot. A többi kártyát jóóóóóóól keverjük meg. Osszunk mindenkinek 5-5 lapot. A többi a húzópakli lesz, ami mellé majd dobálhatjuk a lapokat. A Porcelán Trónt tegyük szintén valahova középre, hogy mindeki elérje. A 2 segítségkártyát bocsássuk közkézre. Ezzel az előkészületi fázissal meg is volnánk.

A játékmenet: az a játékos kezd, akinek a legnyomorúságosabb volt a napja. Döntetlen esetén a játék tulajdonosa dönt az összes vekengést meghallgatva. Minden játékos 2 akciót hajthat végre a köre során. A következőkből válogathat: 1) Módosítókártya kijátszára saját vagy ellenfél családtagjára. Azaz rápakolja a lapot egy karakterre. Ezzel csökkenti/növeli az önértékelést, ami a lapokon látható. A piros a negatív, a fekete a pozitív érték. 2) Események kijátszása. Ezek a piros betűs kártyák minden játékosra vonatkoznak. Kijátszuk őket, és a rájuk írt szövegnek megfelelően járunk el. 3) Időelőtti halál kijátszása, vagyis egy karakter megölése. Itt fontos megjegyezni, hogy csak negatív önértékelési ponttal rendelkező kartaktert sújthatunk halálra, és ezt is csak mint első akció tehetjük. Ha a családtag holt, akkor már nem lehet rá kártyákat pakolni (csak kivételes esetben). 4) Eldobhatjuk az összes lapunkat. Húzhatunk újakat, mert ez a körünk végét jelenti. 5) Passzolhatunk. Mindig jogunkban áll semmit sem csinálni. Ha a körünk véget ért, akkor annyi lapot húzunk, amennyit enged a játék. Alap járaton 5 lap kell nálunk legyen, ez lehet több is, kevesebb is. Megesik, hogy egy lap ingyen akciót ad a 2 akciónkon felül. Éljünk vele bátran!

A kártyáinkon 3 fajta hatás érvényesülhet. A sima nyíl azt mondja, hogy a hatás azonnal bekövetkezik. Megcselekedjük, amit megkövetel. A körben nyíl egy olyan hatás, ami folyamatosan érvényben van (példul több lapot húzhatunk minden körben). A visszakanyarodó nyíl hatása reakció egy másik kijátszott lapra. Pl. egy eseményt meggátolhatunk.

Az aranyszabály: azok a kártyák van életben egy karakteren, amik látszanak. Amit eltakartunk azt vehetjük úgy, hogy nincs is. Punktum.

Ami újdonság, az a Porcelán Trónus lap. A kártyát az a játékos, és annak családtagja kapja, aki a megfelelő ikonnal rendelkező lapot lerakta. A trón alapból -30 pontot ér a végelszámolásnál. Illetve lehetőséget ad arra, hogy időelőtti halálkártyát tegyünk valakire a második lépésként is (amúgy ugye ezt nem lehet). Aztán, ha az adott ikon megjelenik valamelyik másik karakternél, akkor a trón "odavándorol". Igyekezzünk úgy intézni, hogy a végén nálunk legyen.

Akkor van vége a játéknak, amikor valakinek az összes karaktere meghal. Instant stop. Ilyenkor nekiállunk számolni a látható pontokat, és az nyer, akinek a legtöbb minusz pontja lesz. A véletlenül életben maradt csaladtagok nem érnek pontot. Éééééééés ennyi!

cast.jpg

A Gloom of Thrones a már megszokott és megismert Gloom játékok mechanikájára épül. Groteszk. Nincs mese. Az a játék, ahol a saját karaktereink halálát akarjuk elérni nem lehet normális. Mégis van benne valami szórakoztató. Mondjuk a GoT-ban úgyis hullottak a szereplők, mint az őszi legyek. Ebben a Gloom verzióban nincs semmi új. Kiforrott, hamar megtanulható. Ami valahogy nem akaródzik itt se menni, aza történetmesélés. Viccesek a szövegek, meg minden, de inkább figyel mindenki a pecsenyéjének sütögetésére, minthogy George R.R. Martin legyen. A karaterek rajzai és a grafikák általában a megszokottak, viccesek. Az átlátszó lapok továbbra is egy érdekes megközelítést adnak a kártyázás élményéhez. És nehezen olvashatók. Sötét kiskocsmában bele se kezdjünk. Illetve, mint korábban, most is úgy csúsznak, mintha vazelines WD40 lenne rajtuk. A 2 darab player-aid - segítségkártyáknak - nagyon örültem, roppant parktikusak. Természetesen a Trónok Harca sorozat kedvelőinek akar kedvezni a játék, ők a fő célközönség. A nevek és kártyák szövegei a TV-ből megismerteknek egyfajta szóviccei - Josh Frost, Head Snark (aki tényleg csak egy fej), Gluten Snark, Shamey Bannister vagy a bézbólsapis rapper Lil Finger. A játék csak angolul kapható, így az említett szóviccek is csak az angolosoknak és fanatikusoknak jönnek át. Bevallom mellettem jó pár poén elment. Mondjuk a Porcelán Trón az tiszta sor volt. Egy klotyó. Varia igazán nincs a játékban, annyit tehetünk, hogy a családokat kicsit összekeverjük, ha kedvünk szottyan. Helyigénye minimálisnak mondható, alig több, mint egy ulti partié. Szerintem a 30 perc játékidő inkább reális, mint az egy óra. Mivel gyakorlatilag egy nagyobb pakli kártya az egész, simán bedobhatjuk a tatyóba és vihetjük, ahova szimpatikus. Kismókusok szerintem annyira nem élveznék, inkább egy szolid haveri partiban játszanám.

A Gloom of Thrones igazából nem ad hozzá a korábbi gloom játékokban megtapasztaltakhoz. Aki játszott bármelyikkel, annak ez is menni fog pikk-pakk. Persze ugyanannyira szórakoztató kis semmiség, mint a többi. Ezt inkább rajongóknak ajánlom.

"Winter is coming" - Game of Thrones

Játékosok száma: 2-4
Ajánlott kor: 14+ év
Játékidő: 30-60 perc
Grafika: 4/5
Komplexitás: 2/5
Újrajátszhatóság: 1/5
Helyigény: kicsi
Nyelv: angol

Összesen: 78%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Macska Marcella nem boldog, mert nem sikerült Kelly C-t kinyírnia, ahogy tervezte. Megesik a legjobb macskákkal is az ilyen.

polish_20200110_092708567.jpg

Monochrome Inc.

Óh, a nagy klasszikus téma. A gonosz, minden hájjal megkent nagy vállalat, aminek a megbuktatásán az egyszerű ember dolgozik. A cég, aki mindent elvesz, környezet szennyez és velejéig romlott, mert csak a profit érdekli. A filmek futószalagon jönnek a témában, szinte minden évre jut egy, legyen az egész estés alkotás vagy ilyen-olyan dokumentum film. A gonosz cég a kulcsszó. Csak, hogy párat említsünk:  a Mr. Robot sorozat, ahol (anti)hősünk a gonosz E(vil) céget buktatja meg high-tech megoldásokkal. A Robotzsaru Omni Corp cége, ami csakis Delta City-re gondol és a Detroit átalakításból származó látens profitot számolja. A Resident Evil Umbrella cége, amely mindenféle vírusokkal maszatol, ami zombi apokalipszist eredményez, mind filmen, mind játékban. A Soylent Green, ahol a nagy vállalat az emberiség etetésén mesterkedik, csak hát.... nem a legtisztább módszerekkel. Figyelem: csavar a film végén! Total Recall, ahol cég álmokat és más nem létező világot kínál a befizetőknek, akik mindenféle karakterek bőrébe bújva lehetnek saját álmaik hősei. The Island, ahol a pénzes befizetőknek az örök élet reményét adják klónozással. A Running Man, ahol a jövő még sötétebb, mint valaha, és a TV-ben hétköznapi emberek küzdenek egymással és kirendelt harcosokkal a szebb jövőjük reményében. De befér ide még a Lego film is, ahol Lord Biznisz a főgonosz, aki a Kréglivel próbálja saját képére formálni a Lego figurák világát. Na meg ott a Blade Runner sorozat (2 filmje) is, ahol a nem is oly' távoli jövőben az emberek másai (replikánsok) keresik az örök -, de legalábbis hosszabb - élet kulcsát. A Westworld filmben és sorozatban a jövő emberének lehetősége van álmait megélni egy távoli bolygón, legyen az szamurájkodás, kozépkori harcosság vagy cowboy-kodás, lényeg, hogy fizessen eleget a jó ember. Nem régi film a Ready Player One, ahol a lepukkant világ lakói egy olyan virtuális világba menekülnek, amit a gonosz cég üzemeltet, és ott próbálják megkeresni a kitörés kulcsát. Az Office Space (Hivatali Patkányok, személyes kedvencem.), ahol egy IT cég beosztottjai próbálnak egy szeletet lenyisszantani a vállalat profit tortájából. Az Erin Brockovich-ban pedig hősünk egy, a környezetet mérgező, céggel száll szembe. Érdekesség, hogy ez megtörtént eset alapján zajlik. A Wall Street-ről szóló filmek garmadáját most ne is soroljuk fel. Mindenkinek ismerős a pénzéhes brókerek világa. Plusz ide jöhet még a Nagy dobás c. film is, ami az egyik nem túl régi gazdasági válság zavarosában pecázó személyeket mutatja be. De ez tényleg csak a jéghegy csúcsa. Ezek mellet még kismilló alkotás készült, amiket itt most nem soroltam fel. A kedves olvasó órákat tölthet ezek, és hasonló filmek megnézésével, legyen az valóságon alapuló vagy teljesen fiktív. Persze mind tudjuk, hogy ezek kamuk, és a valóságban nem így megy. *khm* Nos, az alanti játék szintén egy nagy vállalatról szól.

ecorp.png

Az Adventure Games: Monochrome Inc. egy friss és ropogós játék 2019-ből, a Kosmos kiadásában. A megalkotói Matthew Dunstan és Phil Walker-Harding.

A doboz kicsi, ám annál tartalmasabb. Kapunk: 110 darab kalandkártyát (87 darab számozott lapot, 19 darab betűvel ellátott lapot, 4 darab karakterkártyát), 4 darab karkatert, 4 darab talpat nekik, 19 darab szint/emelet kártyát és 1 darab szabálykönyvet.

A leírás külön nem tüzel fel minket külön, csak belecsap a lecsóba.

pic4597112.jpg

A cél: felderíteni, hogy a Monochrome Inc. nagyvállalat milyen sötét, sejtelmes és gonosz(?) tevékenységet folytat. Vagyis: nyomozni kell!

Na most, kérném szépen, itt most az a nagy büdös helyzet, hogy ez olyan játék, amiről nem szabad sokat írni, mert poén lelövős a dolog. Így most csak csínnyán, de nézzük azért át, mi is a helyzet.

A Kosmos játékok sajátossága (ld. Exit játékok), hogy a lapokat úgy rakják be sorban a dobozban, hogy ne babráljuk őket, ha nem muszáj, ne keverjünk, ha nem mondják. Itt is ez a helyzet. Haladjunk sorban. Először olvassuk végig a leírást, addig nincs matatás. Ha ezen túl vagyunk, akkor készítsük elő a játékteret.

Sok lesz a titok, de ez nem is meglepő. Az A B C és D emelet kártyákat vegyük elő, és rakjuk őket egymás fölé úgy, hogy csak az A kártya, ami látható. Az F1 es liftkártyát tegyük az A lap mellé. Ezzel tudunk majd utazgatni fel és le is. Az A1 és A2-es lapokat szintén rakjuk ki. Ez majd azt mutatja mennyire sikerült a riasztót bekapcsolni. Mint minden rendes kémkedésnél itt is vigyázni kell arra, hogy ne bukjunk le. Válasszunk ki 1-1 figurát a 4-ből, és vegyük magunkhoz azt a számú kártyát, amit a karakterkártya indikál. És ennyi. Az összes többi lapot tartsuk a kis kezeink ügyében, mert folyamatosan kelleni fognak. Fontos különbség, hogy egy elhasznált lap visszakerül-e a pakliba, vagy megy a dobozba? Erre figyeljünk!

Hogyan is néz ki egy játékos köre? 5, azaz öt dolgot tehetünk. 1) kártyát csere-berélhetünk másik játékossal, ha ugyanazon a szinten tartózkodunk. 2) mozoghatunk, vagyis másik helyszínre mehetünk, példul lifttel. Beszállás és a kívánt szinten kiszállás. 3) helyszín felfedése, vagyis, ha olyan szintre megyünk, ahol még nem jártunk megfordítjuk a szint kártyáját és felfedjük, azaz meglátjuk hova is jutottunk. 4) egy akció végrehajtása, ami annyit tesz, hogy az adott szinten az egyik helyet megnézhetjük és megtudhatjuk mit is rejt. Vagy lehetőségünk van a rendelkezésre álló megtalált tárgyainkat összekombinálni más tárgyakkal. Például, ha van egy konzervdoboz macska eledelünk és egy konzervnyitónk, akkor jó eséllyel a két tárgy összepasszol. De meglévő tárgyainkat is kombinálhatjuk a helyszínekkel. Ott a helyszínen egy autó, nálunk meg a slusszkulcs? Próba cseresznye, nyissuk ki a gépjárművet! 5) a kör végén van még egy lehetőség kártyákat adogatni egymásnak. És eztán jöhet a kövi játékos.

Az utolsó fontos dolog az az App, vagyis telefonos Applikáció. A játék szerves része egy ingyen letölthető program, ami kedvesen felovas és elmond mindent nekünk. Elmondja a szabályokat is, ha kérjük, az egyes szinteket bemutatja, ahogy abban is segít, hogy mely tárgyakat lehet egymással kombinálni, vagy éppen nem. Aki nem szeretne app-pal bíbelődni, annak ott a szabálykönyv vége, ami a lehetséges, működő kombinációkat tartalmazza. Csak győzzük olvasni és lapozni.

A játéknak akkor van vége, ha megfejtettük a naaaagy rejtélyt. Mivel kooperatív társas, így nincs külön győztes. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Éééééés ennyi!

pic5038477.jpg

Szerintem a Kosmos nagyot dobott ezzel a játékkal. Nagyon jó az irány, mert izgalmas, sok mindent lehet megkeresni, megfejteni és kutakodni. Lehet egyedül is nyomulni, de ha többen vagyunk, akkor a több fej, többet tud elv működik (max 4-en). A tárgyak kombinálása is érdekes. Van, amikor simán összepasszolnak és van, amikor már mindent mindennel összepárosítva sem haladunk sehova. A mechanika egyszerű. Minden tárgynak van egy 2 jegyű száma, és minden lokációnak van egy 3 jegyű száma. A kisebb számot kell előre írni és megnézni, hogy a 2 dolog működik-e vagy nem. Az applikáció erősen ajánlott. A kellemes férfihang jó hangulatot teremtve mondja a látottakat és eseményeket. Illetve sokkal gyorsabb a számokat bepötyögni, mint egy könyvecskéből lapozgatni és felolvasni. Jó dolog, hogy a mindenkori állás elmenthető. Ezalatt értsük azt, hogy csináljunk egy fotót és az alapján rakjuk újra össze a helyszínt, ha megint játszani akarunk. Miért tennénk ilyet? Mert a játék 3 fő részből áll, mondhatni 3 fejezetből. Darabja 90 perc kábé. 90x3=270 perc, vagyis kb. 4,5 óra. Amit nem kevés egyben végigülni és koncentrálni és figyelni. Persze, tök klafa, hogy ilyen hosszú a játék, mert sajnos csak 1x végigjátszós. A grafikára és a tartalom fizikai minőségére nem lehet panasz. A karakterek is jók, jól működnek csapatként. Ám mégsem minden habos-babos. Van pár apróság, ami személy szerint nekem nem tetszett. Az egyik pont a játék hosszából adódik. A 3 fejezetet végicsinálni egyben nagyon fárasztó. Viszont, ha "elmentjük" az állást, hogy majd később folytassuk, akkor meg ott a bibi, hogy ki a franc emlékszik minden egyes kis helyszín tulajdonságára. Vagyis újra végig kell hallgatni gyorsan a többségüket. Az app nagyon hasznos, ez tény. Bár itt-ott bosszantó, hogy olyan tárgyakat, amit a józan ész összeboronálna vagy nem enged, vagy nehezen hagy. A számokra és arra, hogy mit mond/ír a játék nagyon oda kell figyelni. Megesett, hogy hosszú percekig próbáltunk egy egyszerű kombinációt összepasszintani, de valahol elszúrtuk és segítséghez kellett folyamodni. Ami tök jó, hogy van, mert amúgy reggelig néznénk, mint a vett malac. A játéknak több kimenete is lehet, csak hát igazándiból, ha már egyszer lenyomtuk nincs az az érzés, hogy "juuuuuuj csináljuk meg újra, hátha most más lesz". Max elolvassuk a lapokat, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Bevallom töredelmesen a végére már nem is néztük annyira azt, hogy ki merre mozog, és mit szabad vagy nem megnéznie, hanem próbáltuk a megoldásokat megtalálni hama-hama. Tuuuudom, tuuudom, nem szép dolog. De több óra játék után azért ez érthető. Ahhoz képest, hogy mennyire kicsi a doboz nagy a helyigénye (ahogy az időigénye is). Mire összerakjuk az épület szintjeit beteríti az asztalt. Ettől függetlenül egy portábilis kis játék, hozható-vihető. Én azt hittem több lesz benne a talány, olyasmi, mint az Exit játékokban, de nem ez volt. Persze-persze, így is volt benne bőven. Csak máshogy. Sajnos még csak angolul találkoztam vele, de remélem lesz magyar kiadás is. Annak az a szépséghibája, hogy az app-ot is meg kell csinálni magyarul, mert jelenleg csak németül és angolul karattyol. Na de, hátha!

Összességében a Monochrome Inc. egy nagyon jó kémkedős-nyomozós játék, ami kicsit más irányba nyomja a kooperatív társasozást. Kicsit hosszú, néha kicsit hepe-hupás, de egy nagyon jó kis élményt nyújtó game. Tessék kipróbálni, mert ki ne akarna egy nagy vállalat sunyi ügyeiben nyomozni?

"- I want the truth!

- You can't handle the truth!"

                                        - A Few Good Men

Játékosok száma: 1-4
Ajánlott kor: 16+ év
Játékidő: 90 perc / fejezet
Grafika: 3/5
Komplexitás: 2/5
Újrajátszhatóság: 1/5
Helyigény: nagy
Nyelv: német vagy angol

Összesen: 71%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Na itt van az, hogy sem Macska Marcelláról, sem a játékról nem közölhetek képet, anélkül, hogy elspoilerezném a sztorit. Sorry.

Star Wars: Peremvidék (Outer Rim)

A szokásos bevezető most kiváló alkalmat kínálna arra, hogy behatóbban megismerjük a Csillagok Háborúja kibővített világának egy távoli részét, név szerint a Peremvidéket. Annak zegeit és zugait, a bolygókat, a helyi hírhedtségeket, a csempészeket, a huttokat, a Kessel futamot és miegymást. De nem ez lesz most. Tudni illik a 2019-es évben nem volt hiány néznivaló Star Wars-ból. Egész pontosan 2 olyan fontos alkotásra gondolok, amiket mindenképpen meg kell említeni. Nem szeretném egyiket sem elspoilerezni, úgyhogy mintha tojásokon mászkálnék, vigyázok. ...de azért szólok: (esetleges) Spoiler és szubjektivitás veszély!

1977-2019. Egy korszak zárult le. 42 év. 9 film a sagában. A Skywalkerek felemelkedése, bukása, újra felemelkedése, és... őőő... zavaros vége. Igazi űr-szappanopera. A szerelmes szív eltévedt, hogy később a fia megmentse. A IX. epizód - Skywalker kora (Rise of Skywalker) - decemberben jött ki az utolsó trilógia, és mind a 9 film záróakkordjaként. Előbb viszont ugorjunk vissza pár évet. Az Ébredő erő nyitotta az új sort. Volt, amilyen volt. Gyakorlatilag a 4-dik epizód másolatát hozta össze J.J. Abrams rendező. Ezen még át lehetett lépni mondván "oké, akkor kiváncsi vagyok hova fut ki a dolog, amikor felpörög". Ami ezután jött viszont minden jó érzésű rajongót mellbe vágott. Az Utolsó Jedik Rian Johnson-tól gyakorlatilag sehogy nem kapcsolódott semmihez korábbról, vagy ahol mégis, ott kábé keresztbe tett mindennek. Ezzel a "tojok rátok" attitűddel sikerült elfordítani a jónépet a SW-tól, elég megnézni a játék és egyéb más eladásokat. A béka valaga hozzájuk képest egy messzi-messzi galaxisban volt. De a kutya ugat, a karaván meg halad. Jönnie kellett az utolsó filmnek, mert a terv, az terv. Ismét J.J. Abrams ült a rendezői székbe. Na most nem jönnek a spoilerek! Röviden azt mondanám, hogy a film mindent megtett, amit lehetett a kármentesítés kategóriában. Ám ez egy Star Wars filmhez kevés. Harmat gyenge. Persze, a filmek önálló sci-fi alkotásokként működnek, de a nagy egész részeiként nem. Összességében: semmilyen szél nem jó annak a hajónak, amely nem tudja merre tart. Kár. DE! Mindeközben történt valami más is. 

Jon Favreau (példul neki köszönhetjük az első Iron man filmet) írói és produceri tevékenységének hála megjelent a Mandalorian sorozat 8 epizóddal az első évadban. És elsöpört mindent. Ez, kérem szépen, A Star Wars. Látszik, hogy olyanok csinálták, akik értik mi kell a rajongóknak, akik tudnak történeteket írni, akik tudnak karakterfejlődést bemutatni, és akik tisztelik az alapanyagot. Mindezt olyan színészekkel, akik mind kiváló munkát végeznek. Fontos megemlíteni, hogy a főhősünkön végig sisak van, ami semmit nem mutat az ábrázatából. És így is kijönnek érzelmek, gesztusok, a satöbbi. Közben meg semmi Jedizés, meg fénykardozás. Ki az a Skywalker? Nagyon helyesen! Itt egy fejvadászt követtünk hétről hétre. És itt kell megálljak, különben oldalakat írnék tele áradozással. Mert tényleg jó! Tényleg Star Wars... éééééééés Baby Yoda! *kacsint* Extra jó hír, hogy a 2-dik évadot már forgatják. Én speciel már nagyon várom. Addig viszont röppenjünk el a peremvidékre, és csempész-fejvadászkodjunk kicsit!  

 yoda.jpg

A Star Wars: Peremvidék 2019-ben jelent meg. A kiadója a Fantasy Flight Games, és ha valakinek ez a név ismerősen cseng Star Wars-os játékok hallatán, az nem véletlen. Jó párat jegyez már a cég. A játéknak konkrétan Corey Konieczka és Tony Fanchi a két apja. A doboz meglehetős, és meg is van pakolva. 

Tartalma: 12 db űrhajólap, 4 db játékostábla, 4 db pici, fehér műanyag jelölő, 16 befolyás jelölő (4 db minden frakcióhoz), 22 db találkozás token, 8 db karakterjelölő, 8 db átlátszó talp, 16 db járőr hajótoken (4 db frakciónként), 40 db sérülés jelölő, 60 db kredit token (értékben: 1000-esből 40 db, 5000-esből 16 db és 4 db 10000-es. A kredit amúgy a Star Wars világának pénzneme.), 12 db céljelölő, 2 db térképvég, 6 db kocka, 6 db térképlap, 70 db találkozáskártya, 70 db piackártya, 53 db adatbankkártya, 8 db karakterkártya, 4 segtségkártya, 10 db MI (Mesterséges Intelligencia) kártya és 2 db szabálykönyv. Nem semmi! Trükkösek, mert pár alkatrészt a doboz aljában lévő karton alá rejtettek.

A szabálykönyv eképp tüzel fel minket: Bújjunk egy fejvadász, csempész vagy zsoldos bőrébe és szerezzünk hírnevet a galaxisban. Utazzunk a peremvidékre a saját hajónkkal és bérejünk fel ismert szereplőket a Star Wars világából legénységnek akár a lázadók, a birodalom, a huttok vagy a bűnöző szindikátus ellen harcolni. A célod annyi hírnevet szerezni, hogy legendává válj.

star-warsperemvidek.jpg

Világos tehát. A feladatunk nem más mint híressé válni, vagyis inkább hírhedtté. Ehhez csempészni kell, fejvadászkodni kell, el kell kerülni az ellenséges frakciókat és őrjáratokat (a fentebb emltett lázadó, birodalom, huttok és szindikátus a 4 frakció) vagy alkalmasint megütközni a többi fejvadásszal. Izgalom potmeter feltekerve!

Mint látható rendesen kapunk anyagot a dobozban - tokeneket és kártyákat dögivel. Pakoljuk ki tehát, amink van, ami kell, és készüljünk elő. A leírás is mindig segít. Először rakjuk össze a tértképet. Klafa félkörívet kell, hogy kapjunk. Válasszuk ki melyik (anti)hős lesz a mi karakterünk. Ehhez megkapjuk annak karakterkártyáját, a figurát a talppal, egy játékostáblát (ott a hírnevet állítsuk 0-ra, és a frakciókat semlegesre), plusz kezdésnek egy bemelegítő hajót, semmi extrával. Még szervó sincs benne. A kiválasztottunk kártyáján van egy szám, ami mutatja, hogy melyik kártyát kell az adatbankból kivenni. Ott lesz az első feladatunk és, hogy melyik bolygóról indulunk. A kártyákat amúgy a játékostábla és a hajókártya megfelelő részein tárolhatjuk (rakomány, legénység, fejlesztés, vérdíj, teendő, stb.). A 4 őrjáratjelölőt tegyük a térkép 2-2 végére az ikonjaiknak megfelelően. Az MI paklit hagyjuk, ha nem egyedül játszunk. Az adatbank pakli számozva van, ne is babráljuk, nem kell kevergetni, hogy hama-hama megtaláljuk a lapokat. A találkozás paklikat a bolygók szerint szedjük szét, keverjük meg és tegyük kézügybe. Azt a 22 darab találkozás tokent szintén kutyuljuk össze, és rakjuk fel a térképre képpel lefele. Minden bolygó mellé 2 jut. Színkód segít, hogy hova melyik kerül, lényeg hogy titkos a személyek azonossága. A piac paklikat (6 darab) szintén válogassuk szét, keverjünk rajtuk egy jóóóó nagyot és tegyük szintén elérhető közelségbe. Minden piac pakli felső lapját csapjuk fel. Érdemes a paklikat a térkép-patkó belsejébe pakolni. Az első játékos 4000 kreditet kap, a második 6000-et, a harmadik 8000-et és - minő meglepetés - a negyedik 10000-et. Kockák szintén megvannak? Szuper! Uccu!

Minden játékos köre 3 fázisból áll: 1) tervezési fázis, 2) akció fázis és 3) találkozás fázis. Természetesen -, hogy annyira azért ne legyen egyszerű - minden fázis több lépest foglal magában. Lássuk! A tervezési fázis alatt csak 1-et hajthatunk végre a következőkből: a) mozogni max annyit, amennyit a hajónk tud röppenni. b) minden sérülésünktől megszabadulhatunk, c) kapunk 2000 kreditet, ha nincs épp kedvünk repkedni. Eddig tiszta sor. 

Az ackió fázis alatt már több lehetőségünk van tevékenykedni, ugyanis bármennyit végrehajthatunk az akciókból. Ha lehet, akár mindent. Ahogy jól esik. a) csere, ami azt jelenti, ha egy másik játékossal azonos helyen vagyunk, akkor kártyákat csereberélhetünk. Persze nem volna kellően simlis fajta játék, ha csak egy az egyben lehetne trédelni. Biza! Például, mondhatjuk, hogy most adunk X ezret és valamikor maaajd még Y ezret. Aztán ki-ki eldönti bízik-e a másikban. Lehet, hogy majd fizet, de lehet, hogy ráfizet és megfizet majd. b) piac, vagyis megvehetjük az egyik piac pakli legfelső lapját. Nagy segítség ugyebár, hogy fel van csapva a lap, nem veszünk zsákbamacskát. Itt hozzá kell tenni, hogy van lehetőségünk az egyik pakli felső lapját alulra tenni és újat emelni. Ezzel lehet kicsit pörgetni a lapokat. Ha finnyásak vagyunk, és az se tetszik, sem gond, mert nem kötelező megvenni. c) leszállítás, vagyis a rakományt vagy vérdíjjat leadjuk, ha a megfelelő helyen vagyunk. Mindenképp figyelmesen olvassuk el a kártyákat, mert van, amikor nem csak ledobjuk a cumót, hanem a sikerhez próbát is kell tennünk! De hát muszáj, mert ezzel lehet pontokat gyűjteni. Aki elmegy csempésznek, az ne lepődjön meg, ha.... meg kell néha szendvedni a sikerért. Siker esetén a kártya megy a saját paklija aljára. d) különleges akció végrehajtása, amiket bizonyos találunk "ackió" felkiáltással. Ha ezzel megvagyunk, mehetünk a 3-dik fázisra. 

Ám előtte beszélnünk kell picit a járőrökről. Mert a 4 frakciójárőrei sem ülnek tétlenül. Olyannyira, hogy repkedésünk alatt megesik, hogy nem lehet kikerülni a járőrt és át kell repülni rajtuk. Na azt nem lehet. Ha járőrbe botlunk, akkor ott meg kell állni. Ha az adott frakcióval semleges vagy pozitív viszonyban vagyunk akkor nem kötelező harcolni. És hogyan mozognak? A piacos kártyákon van rajta, hogy melyik járőr megy mennyit. Vagyis ahányszor megvezünk egy piac kártyát, és új lapot teszünk a helyére leolvassuk az újról, hogy az ott jelzett frakció járőhajója mennyit halad felénk. Nademostakkor, a 3-dik fázis! A következőkből egyet választhatunk: a) találkozás egy járőrrel. Ha negatív a viszonyunk az adott frakcióval, akkor kötelező a harc (mindjárt kitérünk rá picit). b) találkozás a hellyel. Oké, ez furán hangzik. A lényeg, hogy húzhatunk egy lapot abból a találkozás pakliból, amelyik bolygón vagyunk, vagy az űrben kint. És végrehajtjuk, ami rajta van. c) találkozás kontakttal, vagyis a bolygó egyik lefordított jelölőjét megnézzük, és az ott található szám szerinti adatbankkártyák is kibogarásszuk. Így lehet példul megtalálni a célszemélyeket, vagy legénységet toborozni. d) végrehajtunk egy "találkozás" feliratú kártyánkat. És kész. Jöhet a kövi játékos.

Még egy pár apróság: néha próbát kell tennünk bizonyos képességekből 2 kocka dobásával. A karatkereink is rendelkeznek alapból pár képességgel, de minél fejlettebb a karakter és minél többen vagyunk a hajón, annál nagyobb az esélyünk a sikerre. 3 eshetőség van így: amatőrök vagyunk és csak 1 bizonyos eredmény jó a kockával (kicsi esély sajna). Képzettek vagyunk és már 2 fajta eredmény is jó (közepes esélyek). Profik vagyunk bármi eredmény jó (csak ne legyen üres, na. Csak sikerül?!). Más: harc. Az alapvető szabályok egyszerűek. Annyi kockával kell dobni, amennyit a piros érték mutat a karaktereken/hajókon (felszíni- vagy űrharc). A találatokat regisztráljuk sérülésekként és az nyer, aki többet sebzett. Harcolhatunk a célszeméllyel, ellenfelekkel és járőrhajókkal is. Utóbbi azért érdekes, mert ha legyűrjük őket, akkor újabb, erősebb járőr jön. Ha esetleg legyőznek, akkor simán eldöntjük a bábunkat (kidőlünk) és - bár ezzel vége az adott körnek - a kövi körben újra jöhetünk. Mondjuk fizetni kell 3000 kreditet és az összes "titok" kártyánkat bebukjuk. Viszont nem lehet kiesni a játékból. Ésmégannyihogy: A frakcióknál a befolyásunknak 3 állása lehet: pozitív, semleges vagy negatív. Ezeket a kis tili-tolikkal állíthatjuk be a játékostáblán, és ezen múlik ki kerget minket, ha úgy van, illletve a járórőknél is ez befolyásolja, hogy lesz-e hadd el had.

A végén az győz, aki 10 ponotot/hírnevet gyűjt elsőnek. Premier játékra elég a 8 is.

Nagyon nagy vonalakban ennyi, amit érdemes tudni. Nyilván, ha egy játékhoz 2, azaz kettő szabálykönyvet adnak, akkor még rejt apróságokat, amiket ki kell szaszerolni. De amúgy tényleg: éééééééééééés ennyi!

pic4566671.png

Jyn Erso, Pona Baba, Lobot, Chewbacca és még sokan mások. A Star Wars: Peremvidék. Jaj de jó ez! Igazán jól hozza a csempészkedős, vérdíjjas, sunnyogós hangulatot. Mi döntünk mihez füllik a fogunk. Rakományt csempészni vagy vérdíjjat vadászni, esetleg szívességet tenni egy frakciónak. Ennek elsajátításában jó szolgálatot tesz a két könyvecske. Beugratós, mert az egyik szabálykönyv a "hogyan játszunk", a másik viszont "csupán" kivonata a kulcsszavaknak. Plusz a segítségkártyák is kéznél vannak.  Persze a nagy vonzerő a rajongóknak Boba Fett, Lando, Han, Bossk vagy IG-88 karakterében van. Plusz a hajók többsége is a nagy klasszikus. Még a HWK is benne van, aminek én külön örültem. A krediteket látva eszembe jutott amikor Luke és Ben Hannal alkudozik mennyiért vinnék el őket az Alderaanra. "Ennyiért egy hajót is kapunk!". És tényleg, reális az ár. A grafika a megszokott jó minőség, nem fotók, de totál realisztikusak. Az alkatrészek is pompás minőségűek, mondjuk látható, hogy a FFG ugyanazokat a kockákat használ(tat)ja minél több játékához. Viszont az külön király, hogy a játékostáblák vastagabb lapból vannak, és sokkal praktikusabbak emiatt - a jelölőt simán bele lehet döfni így nem gurul el. A játék kapható magyarul is, én utóbbira szavaznék, mert a kártyákat nagyon végig kell olvasni. Apropó kártyák és karakterek. Az, hogy rakományt csempészgetünk jobbra-balra az egy dolog. A karaktereink és a hajók mind különleges képességekkel bírnak. Nagyon nem mindegy, hogy megkukucskálhatunk-e egy lefordított tokent vagy nem. Vagy hogy olyan hajónk legyen, ami legalább 2 legénységet is tud hurcolni, plusz van hely extra rakománynak. Tehát fontos: fejleszteni kell! Jobb hajó, több cucc, tutibb győzelem csatában, stb. Mondjuk az erő, meg a jedik/sith-ek és egyéb hókusz-pókuszok totál kimaradtak, de nem is hiányzik. A képen is látszik, bazira helyigényes, minimum egy ebédlőasztalnyi hely kell. A másik dolog, ami kell az az idő. Hussssss elröppent az a majdnem 3 óra. Király, hogy lehet egyedül játszani, mert az MI is jól össze van rakva. Egy baja van: iszonyat OP (Over Powered = bazira túúúúúl erős). Az "automata" ellenfél szinte minden körben pénzt kap és próbákat sem kell tegyen. Mondhatni aranyifjú, akinek az ölébe hullik a pénz. De legalább jó kis kihívás. A játékban a temérdek kártya naggggyon sok variát biztosít. Nem kell aggódni, hogy megunjuk egyhamar. Mondjuk, a doboz nem kicsi, így lehet nem ezt tenném be a tatyóba nyaraláshoz.

A Star Wars: Peremvidék társast igencsak eltalálták. Nagyon adja a hangulatot, csak tényleg szánjuk rá az időt, és helyet. Mehet a háttérben John Williams zenéje. Egyedül is izgalmas, na de a haverokkal? Ott kezdődik a móka! 

"Nem haragszom Önre, Needa kapitány" - Darth Vader

Játékosok száma: 1-4
Ajánlott kor: 14+ év
Játékidő: 120-180 perc
Grafika: 4/5
Komplexitás: 3/5
Újrajátszhatóság: 4/5
Helyigény: nagy
Nyelv: magyar vagy angol

Összesen: 78%

Játszottál már ezzel a játékkal? Mik a tapasztalataid? Írd le kommentben! Ha nem, akkor próbáld ki, és utána írd le, hogy tetszett!

Oké, kiderült, hogy Macska Marcella nem SW rajongó. Annál inkább szundi rajongó. Itt is épp a hobbijának él.

macsek.jpg

süti beállítások módosítása